A Figyelmeztetés – Jézus második eljövetele közel van – alkalom lelketek megmentésére

2011.01.12 15:00

Leányom, tegnapi üzenetem szigorú volt. Sokan, miután ezt az üzenetet elolvasták, azt fogják mondani, hogy: „Az Úr nem így szól hozzánk”. De ők ezt honnan is tudhatnák? Azokról a gyermekeimről beszélek, akik másoknak ki vannak szolgáltatva és szenvednek. Isteni Irgalmasságom által szólok hozzátok, azért, hogy megmentésetekben segítségetekre legyek, és hogy az új Paradicsomban egyesülve, egy szent család lehessünk.

Egyetlen lelket sem szeretnék elveszíteni. Most már egyre fontosabb, hogy meghalljátok hangomat.

A hitetleneknek nehezükre esik

Megértem,  hogy sok gyermekemnek,  különösen a hitetleneknek, nehéz a halál utáni életben hinni. Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek, közben a lelki életet annyira elhanyagolják,  hogy nem tudnak már hinni az  elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik, hogy a halál után vége mindennek, hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért, a rossz útra tévelyedett lelkekért!  Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra, amit a Paradicsom kínál számukra, akkor napjaikat csak imával és  dicsőítéssel töltenék és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.

Az új világ valóság,  amit mindenkinek megígértem. Áldottak mindazok,  akik ezt a valóságot nem felejtették el  és akik,  a mai napig mindennap imádkoznak Hozzám. Mennyire szeretem híveimet! Mégis mennyit szenvedek értük! Ezek a jámbor hívek mindent megtesznek, hogy létezésemről másokat is meggyőzzenek. Nevemért, mégis kinevetik és kigúnyolják őket. Mennyire megtöri ez Szívemet!

A túlvilági lelkek vágyakoznak mindazokért,  akik elhagyták hitüket

Ha tudnátok,  hogy a túlvilági lelkek mennyire vágyakoznak azokért,  akik elhagyták hitüket! Azok a hozzátartozóitok,  akik  Atyám békés birodalmát élvezik,  állandóan imádkoznak és közbenjárnak értettek. Amit nem tudtok,  az a következő: ha időt szántok arra,  hogy elbeszélgessetek Velem – saját szavaitokkal – és arra kértek,  hogy vezesselek benneteket, válaszolni fogok még akkor is,  ha hitetek langyos.  Ti pedig tudni fogjátok, hogy Én válaszoltam.  Gyermekeim, forduljatok most felém és saját szavaitokkal kérjétek,  hogy erősítsem meg hiteteket.

Gondoljátok át azokat a tanításokat,  amelyeket ebben az üzenetben adtam nektek,  és  gondoljátok át a Szentírás tanításait, és tudni fogjátok, hogy milyen életet kellene élnetek. Nagyon közel az idő,  amikor leleplezem irgalmasságom által mindazokat, akik nem tartották be tanításaimat, és feltárom előttük azokat a bűnöket,  amelyeket életük során elkövettek.

Ez nem az Ítélet lesz,  csak ízelítő abból,  ami körülbelül történi fog

Mindaz,  ami meg fog történi, irgalmasságom következménye lesz. Bűneiteket fogjátok látni,  úgy ahogyan azt én látom.  Rögtön meg fogjátok érteni,  hogy miért voltak azok helytelenek és sértőek számomra.  Gyermekeim, itt lesz az alkalom,  hogy megbánjátok azokat. Ez nem Ítélet lesz,  hanem ízelítő abból,  ami meg fog történni.

Az Ítélet előtt, irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot – az alkalmat arra,  hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy életeteket megváltoztassátok – arra az időre, amikor visszajövök a Földre.  Amint azt már tudjátok,  akkor már nem, mint Megváltótok,  hanem,  mint Igazságos Bírótok jövök hozzátok. Gyermekeim,  ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet.  Szívembe zártalak benneteket.  Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek,  hogy Atyám Királyságába vezesselek titeket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz,  amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat,  elutasítást,  félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok,  enyhülni fog fájdalmatok.  Áldottak mindazok, akik szenvednek,  különösen,  akik  az ÈN Nevemben szenvednek,  mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is,  akik megtérnek,  akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam,  szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért.  A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd  megismeritek az Igazságot és  alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindőtöket.  Boldog vagyok,  mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.

 

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus