A globális csoportosulások az Antikrisztus fennhatósága alatt állnak

2011.10.05 21:00

Drága szeretett leányom, örömömre szolgál, hogy a Szentségimádásra szánt órák számát megnövelted. Ez így helyes, mert azok a kegyelmek, amelyeket ezért a különleges időért adni fogok neked, meg fogják erősíteni akaratodat, hogy tovább terjeszthesd üzeneteimet.

Most, amikor egyre több gyermekem ismeri fel, hogy a világ mind politikailag, mind gazdaságilag számukra felfoghatatlan módon megváltozott, nemsokára látni fogják az igazságot. A világ vezetői, - mert most róluk beszélek, akik gyáva módon elrejtőznek, oda, ahol ti nem láthatjátok őket, - most meggyorsítják terveiket a világhatalom megszerzésében.

Hadseregeket állítanak fel, fegyvereket készítenek, és mérgező anyagokat állítanak elő és mindezt azért az egy célért, hogy gyermekeimet elpusztíthassák. Amikor az éles szemű megfigyelők nyilvánosságra hozzák az igazságot, akkor összeesküvés elméletnek tartják azokat. Meg kell értenetek, hogy ezek a csoportosulások olyan hatalommal rendelkeznek együtt, a tisztesség látszata alatt, hogy képesek uralni az igazságot, és arra is képesek, hogy eltitkolják azt a nyilvánosság szeme előtt.

Lássátok be, gyermekeim, hogy a gonosz csoportok nyilvánvaló harcot folytatnak követőim és az Egyház vezetői ellen. Még az is sikerült nekik, hogy beszivárogjanak Egyházam belsejébe. Az általuk kiköpött méreg olyan, mint egy patak, folyik és ömlik minden irányba. Olyan tervük van, mely nemcsak megtéveszt benneteket, hanem azt is akarják, hogy még a gondolkodásmódjukat is átvegyétek tőlük. Külsőleg úgy fog látszani, mintha a világot akarnák megmenteni a humanitárius erőfeszítéseik által. Kreatív (ötletes) megoldásaik, hogy számotokra könnyebbé tegyék az életet, olyan formát öltenek, melyek által egységre hozhatják a pénzeteket, élelmiszereteket, egészségeteket, a szociális gondoskodást és a vallást. Mindent egy hatáskör alá. Az Antikrisztus hatásköre alá.

Kérlek benneteket, utasítsátok vissza ezeknek a gonosz embereknek azon próbálkozásait, hogy gonosz terveikbe beszippantsanak benneteket, ártatlan gyermekeimet. Ők azt akarják, hogy saját beleegyezésetekkel, utasítsátok vissza Istent a Mindenható Atyát. Ha elkezdenek ellenőrizni benneteket, akkor el vagytok veszve. Ellenőrizni fogják, hogy mit esztek, hogy milyen vallási gyakorlatokon vesztek részt és azokat a gyógyszereket, melyeket a rendelkezésetekre bocsátanak.

Imádkozzatok, imádkozzatok Istenhez, az Atyához, hogy már most vessen véget gonosz rémtetteiknek és kérjétek meg Őt, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt mentse meg lelküket.. Függetlenül fondorlatos terveiktől, nekik most a legjobban, a ti imáitokra van szükségük. Ők a sátán bábui és ezek a szegény, félrevezetett gyenge lelkek a legtöbb esetben azt sem tudják, hogy mit cselekszenek, de azt sem, hogy kinek a parancsát teljesítik.

Imádkozzátok ezekért a lelkekért az Irgalmasság Rózsafüzérét, ha tehetitek mindennap, addig, ameddig csak tudjátok. Segítsetek Nekem megmenteni őket.

Jézusotok

Elérhetőség