A jelek, melyeket küldeni fogok, azonnal felismerhetőek lesznek

2013.02.02 13:30

Drága szeretett leányom, szeretlek és veled vagyok e Szent Munka minden másodpercében. Jelen vagyok, és vezetlek minden feladatban, amelyre elkötelezted magad, biztosítván így, hogy Szavam eljusson Isten minden egyes gyermekéhez.

Sohase engedd, hogy a beavatkozások, vagy a kudarcok gátoljanak téged, és késleltessék azt, ami most nem más, mint egy sürgős Küldetés a lelkek megmentésére.

Amint követőim összegyűlnek az Imacsoportokban, ők is érezni fogják Isteni Jelenlétemet, és Én különböző módon fogom megismertetni magam velük. A jelek, melyeket küldeni fogok, azonnal felismerhetőek lesznek.

Ki fogom árasztani Szeretetemet, Gyógyító erőmet, Kegyelmeimet és Áldásaimat. Ez egy olyan korszak, amelyben semmi sem lehetetlen, ami mindenki javát szolgálja, ha az megegyezik Isten Akaratával.

Most, amikor Imacsoportjaim összekapcsolódnak, maradék Hadseregem virágozni és növekedni fog. Éppúgy, mint ahogy megnövekedtek és több mint kétszáz országban megsokszorozódtak azok a magok, amelyek csak néhány szívben voltak elültetve a kezdetek kezdetén, melyek közül, drága Követőim, sok ismeretlen számotokra.

Tartsatok ki szakadatlanul az alap építésében. Minden felborított kő fontos, mert végül is ez fogja létrehozni a Mennyországhoz vezető lépcsőt.

Jézusotok