A kétségek megerősítik a szereteteteket Irántam

2011.09.21 22:00

A magam, Jézus Krisztus nevében jövök, aki testben emberré lett.

Drága, szeretett leányom, te most nagyon közel állsz Szívemhez, mégis olykor olyan messze érzed magad (Tőlem). Időnként arra gondolsz, hogy elszakadtál Tőlem, valójában csak a Velem való egységhez lettél közelebb vonva.

Leányom, most olyan erősre építem fel a bizalmadat, hogy Szavamat továbbra is hirdetni tudjad az emberiségnek. Ez egy nagyon fontos küldetés. Mivel ezekben az időkben, a sátán által, a démonok milliói szabadultak el, támadnak téged minden sarkon. Az első emberek, akiket arra használnak fel (démonok), hogy az első kővel dobjanak meg téged, azok a felsorakozott hívők lesznek.

Ahogy az emberiség iránti Irgalmasságom nagy cselekedete egyre közeledik, úgy fogják a démonok is meggátolni az igazságot és megakadályozni az embereket, a jó embereket abban, hogy időt szánjanak Rám, amelyre szükségem van, hogy általuk megmenekülhessen azon gyermekeim lelke, akiknek egyáltalán nincs hitük. Ne engedd, hogy a kegyetlen rágalom, amely egyre szaporodik, elvonjon téged Munkámtól.

Most figyeljetek próféciámra. Minden egyes ember által, aki ebben az időben megbánja bűneit, emberenként három lélek menekülhet meg. A következőképpen gondolkozzatok. Azokat az áldásokat, amelyeket az az ember kapná, aki a megbocsátást keresi, a családja fogja megkapni. Minden lélek, aki most Hozzám imádkozik és kéri Tőlem a közvetlen családtagjai és barátai megmenekülését, Irgalmasságomban (kegyelmekben) bőségesen fog részesülni.

Az ima, a ti megváltásotok, gyermekeim. Minél többet imádkoztok, annál jobban fogom a szíveteket megnyitni és Igazságomat felfedni (kinyilvánítani). Most annyira meg fognak szaporodni kegyelmeim, hogy hasonlónak, ezen a földön, még nem voltatok tanúi. Mégsem tudom kiárasztani ezeket a hatalmas kegyelmeket, hacsak nem kéritek ezeket.

Leányom, engedd, hogy figyelmedbe ajánljam, hogy a rosszindulatúság (gonoszság), amely megrémiszt téged, most az üzenetek egyre szélesebb körű támadásában fog megnyilvánulni. Ne foglalkozz vele. Csukd be a szemed. Dugd be a füled. Helyette imádkozz, hogy az ilyen lelkek megvilágosodjanak.

A kétségek, leányom, mind megpróbáltatások, amelyet nemcsak te, de követőim is megtapasztalnak. Habár ezek nyugtalanítóak lehetnek, mégis megengedem azokat, hogy szeretetetek Irántam erősödjön.

Most nyugodjatok meg, gyermekeim. Fogadjátok el Szavaimat. Úgy éljétek életeteket, ahogy Én azt elvárom tőletek. Családjaitokat mindenekelőtt az első helyre helyezzétek. Miattam soha sem szabad elhanyagolnotok őket. Most csendes bizalommal imádkozzatok és legyetek biztosak abban, hogy Örök Atyám parancsára próféciáim be fognak teljesülni. Ezek (az események) Atyám megállapítása szerint, egy tökéletes időpontban fognak bekövetkezni.

Soha se feledjétek gyermekeim, hogy azok a titkok, amelyeket látnokaimnak adtam, és amelyek az elkövetkezendő eseményeket jövendölik meg, az ima által enyhülhetnek. Nagyon sok természeti katasztrófa lett elhárítva, Áldott Édesanyám iránt tanúsított odaadás miatt. Az Ő hívei, imáik által, sok földrengést, árhullámot és cunamit hárítottak el. Az imának nagyon nagy hatása lehet. Egy személy imái és szenvedése, egy egész nemzetet menthet meg. Ezt ne feledjétek.

Én minden gyermekemet szeretem. Az egymás megmentésének hatalma, a ti kezetekben van, gyermekeim. Ne feledjétek el, amit eddig mondtam nektek. Az ima a ti fegyveretek ebben a világban, a gonosz ellen. Az ima enyhíti a globális katasztrófákat. Folyamatosan imádkozzatok világotok békéjéért. Imádkozzatok egy könnyű átmenetért is az Új Paradicsomba, a földön, amely mindazokra a gyermekeimre vár, akik a megváltásukat keresik.

 

Szeretett Jézusotok