A római katolikusoknak menedékhelyeken vagy biztonságos templomokban kell majd Szentmiséket bemutatniuk

2012.11.11 22:00

Második rész

Drága szeretett leányom, össze kell gyűlnötök és meg kell keresnetek azokat a lelkeket, akiknek nincs tudomásuk az Igazságról.

Nyújtsátok ki karjaitokat. Intsétek ide őket, hogy meghallgassák az Igazságot. Elveszthetik az életüket és a lelküket, ha nem segítetek nekik, hogy Hozzám jöjjenek.

A Keresztes Hadjárat - Maradék Egyházam Küldetése a Földön – éppen olyan kihívás lesz, mint a középkorban. Ez nem olyan testi hadviseléssel jár, mint amikor egy hadsereg harcot vív egy közönséges háborúban.

A háború egy szellemi háború lesz, bár néhány háború elő fogja idézni, hogy imacsoportok milliói jöjjenek létre, az Antikrisztus hatalmának meggyengítésére.

Ezek az imák a Mennyországban íródtak és rendkívüli Kegyelmeket ígérnek.

Ezeknek egyetlen célja van, és ez pedig az, hogy mindenki lelkét megmentse; minden gyermekét, minden hitűét, minden neműét, minden vallási felekezetűét és az ateistákét. Ez az Én legnagyobb vágyam.

Ti, tanítványaim, az Én irányításom alatt vagytok. A kegyelmek, melyeket rátok árasztok, már gyümölcsöt teremnek. Hamarosan azok az erők, melyeket a Keresztes Imahadjárat imáin keresztül fogok adni, több ezer új lelket fognak vonzani.

Talán azt gondoljátok: Hogyan érhet el egy kis imacsoport ilyen megtéréseket? A válasz egyszerű. Ez azért van, mert ti Atyám által védve vagytok, és közvetlenül Általam vagytok vezetve, hogy sikert érjetek el. Nem tudtok kudarcot vallani. Noha sok zaklatottságot és heves összecsapásokat fogtok megtapasztalni, valamint belső harcot, ami ebben a munkában várható, Én mindig a ti oldalatokon leszek.

Ne feledjétek, hogy most mi a szegény felszentelt szolgáim válságára készülünk fel, mely a bekövetkezendő egyházszakadás eredménye lesz, mely a keresztény egyházakban tör ki.

Tehát, miközben a maradék hadsereget a papok és más keresztény papság fogja vezetni, sok lesz a laikus szolga is, mivel ez az idő a paphiány ideje lesz.

Nektek, tanítványaim, ostyákat kell gyűjtenetek és tárolnotok, mert ezekhez nehéz lesz hozzájutni. Azoknak közületek, akik római katolikusok, menedékhelyeken vagy biztonságos templomokban kell majd Szentmiséket bemutatnotok.

Egy „missziót” fognak létre hozni a német náci üldöztetéshez hasonlóan - amikor a zsidókat kerítették kézre –, hogy az Új Világegyház úgynevezett árulóit felkutassák, amit nektek mondani fognak, az a többi vallásra is érvényes.

Azzal fognak vádolni benneteket, hogy megszentségtelenítitek a Misét és az általuk újonnan formált Mise bemutatását, ahol Én a Szent Eukarisztiában nem leszek jelen, mert ez egy irtózat lesz Atyám Szemében.

Testem és Vérem azokon a Szentmiséken lesz jelen, melyeket azokban a központokban és menhelyeken tartanak, ahol ti hűséget fogadtok a Transsubstantiatio – nak (az átváltoztatott ostyának), hogy megadja a Szentmise Szent Áldozata Szentségének hitelességét, és hogy Atyám által elfogadható legyen.

Én továbbra is utasítani foglak benneteket, miközben ti, „Jézus az Emberiséghez” nevezett Imacsoportokat hoztok létre, szerte a világon.

Sok ilyen alakul minden nap. Köszönöm azoknak, akik követték utasításaimat és engedelmességet mutatnak.

Legyetek békében. Nektek magabiztosabbaknak kell lennetek. Tegyétek félre attól való félelmeteket, hogy ez nem Tőlem származik. Mi most növekedünk és terjedünk a Föld minden sarkában. Hamarosan mindnyájan követni fognak (minket), és amikor ez megtörténik, a megtéréseken keresztül az imák megváltoztatják a világot.

Szeretlek mindnyájatokat. Én hálás vagyok és meghatódott, hogy azonnal válaszoltatok Nekem e fontos Küldetésen keresztül, mely a legnagyobb vezényelt Küldetés, hogy hazavigyen minden bűnöst az Atyához és biztonságba a fenevad befolyásától és kísértéseitől.

Jézusotok