A világhatalom, az Antikrisztus és az állat jele

2010.11.15 11:00

Most már felismered az Igazságot és üzeneteimet a valóságnak megfelelően fogadod el. Leányom, írjad a következőket: az a sebesség, amellyel a jövendölések kibontakoznak, az mindenki számára világos lesz. Az első jelek egyikének tekintheted azokat a változásokat, amelyek az Én Egyházamban történnek. Ez nem más, mint apostolaim félrevezetése a csaló által.

A második jel arra fog rámutatni, hogy hányan lesznek közületek azok, akik már nem akarnak saját országaik ellenőrzései alatt állni. Ez magába foglalja az összes anyagi javak ellenőrzését és a hadseregek ellenőrzését is. Gyermekeim, vezetőitek és mindazok, akik saját embercsoportjaikért felelősek, teljesen el fogják veszíteni uralmukat. Olyanokká válnak, mint egy csónak, evező nélkül. Céltalan útja lesz annak a csónaknak, és mind el fognak veszni, amelyet ők fognak vezetni.

Gyermekeim, most nagyon sokat kell imádkoznotok, hogy meglazuljanak azok a fogások, amelyeket ezek a gonosz embercsoportok fölöttetek fognak gyakorolni. Ők nem az Isten országából valók és ti nem fogjátok felismerni ezt a befolyásos hatalmat, amely rejtve működik, mert furfangos külső megjelenésük meg fog téveszteni benneteket.

Gyermekeim, ti nem lesztek bölcsebbek. Azt fogjátok hinni, hogy csak egy nehéz időszakban éltek, pedig ezt a látszatot előre kitervelték, éppen azért, hogy így gondolkodjatok. Most tartsatok ki, gyermekeim.

Az állat jele

Ne fogadjátok el a jelet. Ha közületek ezt többen is megtagadják, akkor számszerűen erősebbek lesztek. A jel – az állat jele - a ti pusztulásotok lesz. Ez nem olyan lesz, mint amilyennek látszani fog. Ha beleegyeztek, akkor egyre jobban és jobban fognak benneteket félre állítani.

Óvakodjatok a csaló tervétől, amely arra irányul, hogy eltüntessen az Örök Atyára vonatkozó minden jelet és hogy kitörölje életetekből a Szentírás tanításait. Ezt meg fogjátok tapasztalni az iskolákban, az egyetemeken, a kórházakban és országaitok alkotmányában. A legiszonyatosabb dolog, ami mély fájdalmat okoz Nekem, akkor lesz, amikor eltörlik a Szentírás tanításait, éspedig éppen azok teszik ezt, akik rendszeres gyakorlói Isteni Üdvözítőjük iránti tiszteletüknek. Nagyon közel van az az idő, amikor látni fogjátok, hogy az Én Igémet és az Igazság tanítását eltörlik, sőt büntetendő lesz.

Gyermekeim, ti az Én Nevemben sokat fogtok szenvedni. Ezért a gonosz erők a felelősek. Őket a sátán vezeti. Mindenütt meg fogjátok őket találni, legfőképpen azokban a mérvadó hivatalokban, amelyektől túlélésetek érdekében függeni fogtok. Gyermekeim, ne aggódjatok önmagatokért. Inkább azokért a szegény félrevezetett lelkekért aggódjatok, akiket a csaló úgy megfertőzött, hogy most nehezükre esik megszabadulniuk tőle, mert ilyen erős az ő fogása. Nem lehet bízni ezekben az emberekben. Vigyázzatok arra, hogy milyen kapcsolatba kerültök velük. Szorításuk olyan nagy lesz, mint a csavarhúzóé, mert ők majd mindent uralni akarnak. Azt fogjátok megállapítani, hogy őket nagyon nehéz lesz leküzdeni, mert a túlélésetekhez szükséges dolgokat fogják uralni, mint a bank, az ingatlan, az adó és az élelmiszer.

De mindez nem fog sokáig tartani, mert napjaik meg vannak számlálva. Ha ezek a rabszolgasorsban levő emberek a gonosz oldalán maradnak, olyan rémülettel fognak a mélységbe zuhanni, hogy azt a sorsot leírni túl rémületes és félelemkeltő lenne, mert az az ember, aki csak futólag is pillantana egy percig tartó kínra, holtan esne össze.

A csata megkezdődik és elterjed, de az Örök Atya keze hamarosan le fog sújtani, büntetésül a sok bűnért, azokért a bűnökért, amelyek a Földön most nyilvánvalók lettek, amelyekért az életemet adtam. Egy ember sem mondható Isten gyermekének, aki kiáll a rombolásnak eme sötét, de rendezett serege mellett, vagy összejátszik vele. Ez a gonosz hadsereg, amely tele van a pokol mélységének démonaival, olyan nagyságú gonosz tetteket hajt majd végre, amelyet az ártatlan emberek nem tudnak kideríteni. Nem akarom gyermekeimet megijeszteni, csak azt az Igazságot akarom feltárni előttük, ami a közeljövőben fog történni. Keljetek fel, gyermekeim, és győzzétek le a gonosz hatalmát még mielőtt ő győz le benneteket. Legyetek óvatosak a globális szabályok minden formájával, nagyságával vagy törvényével szemben. Elővigyázatossággal szemléljétek vezetőiteket és mindazokat, akik naponta pénzeitek hozzáférhetőségét kontrollálják, mert pénz nélkül nem tudjátok magatokat táplálni és életben tartani. Már most vegyetek élelmiszert tartalékba magatoknak.

Ez az üzenet, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy most Rám hallgassatok, nem olyan, mint az eddigi üzenetek, amelyek tanító jellegűek voltak. A próféciák előre megadattak. Most gyermekeimnek pontosan oda kell figyelniük. A sötétség szelleme egyre nő és ti, híveim, most erősek kell legyetek. A Belém vetett hiteteket, imáitok által tartsátok életben. Az Irgalmasság Rózsafüzérét minden egyes gyermekemnek naponta kell imádkoznia, mert ezáltal a lélek megerősödik és a halál pillanatában jóindulatra talál.

Gyermekeim, ez az üzenet ne ijesszen meg benneteket. Híveimnek Velem szemben van egy kötelességük. Hadd beszéljek erről. Ne feledjétek, hogy amint szavaimat elfogadjátok, a Szentlélek kiárad rátok. Ne féljetek, ti a kiválasztottak közé tartoztok. Ti, híveim hadserege a gonoszra vereséget fogtok mérni. Ezért imádkoznotok kell.

A tiszta szeretet üzenetével jöttem hozzátok. Nem ismertétek fel, hogy ti a Paradicsomot fogjátok megélni, akkor, amikor az Ég és a Föld eggyé válnak? Nektek, híveimnek nincs mitől félnetek akkor, amikor a test és a lélek az Isten birodalmába emeltetik fel. Látni fogjátok szeretett hozzátartozóitokat, akik az Örök Atya által lettek boldoggá avatva.

Azt tegyétek, amit mondok nektek. Imádkozzatok, beszéljetek Hozzám, szeressetek Engem és bízzatok Bennem. Én pedig erőt adok nektek. A szent Rózsafüzér imádkozása által, amelyen szeretett Anyám áldása nyugszik, védelemért imádkozzatok. Egyrészt ezt az imát azért kell, hogy imádkozzátok, hogy segítség legyen számotokra a gonosz elleni védelemben, másrészt azért is kell, hogy imádkozzátok, hogy azok is védelemben részesülhessenek, akikkel kapcsolatba kerültök, hogy ők ne tudjanak benneteket a kárhozatra vezetni, vagy azért, hogy Irántam való hitetek, amelyet szívetekben őriztek, meg ne inogjon.

Imádkozzatok látnokaim és prófétáim védelméért is. Imádkozzatok az én szent, alázatos szolgálóimért, akiket azért küldtem, hogy vezessenek benneteket. Ők is, éppen úgy mint híveim, az ördög által okozott kínokat szenvedik el. Ő (az ördög) mindig abban fog tevékenykedni, hogy az Igazság előtt vakká tegyen benneteket és felhasznál minden kanyargós taktikát, hogy meggyőzzön arról benneteket, hogy a ti hitetek hamis. Ő, a csaló, minden érvet és logikát be fog vetni, kellemes, gyengéd módon megfogalmazva arról akar benneteket meggyőzni, hogy ő a reményt hozza életetekbe. Az Antikrisztus által arra fog törekedni, hogy mindenkivel elhitesse azt, hogy ő az egyedüli kiválasztott.

Az Antikrisztus

Ennek az undorító csalónak sok gyermekem fog áldozatul esni. Legyetek résen. A világban úgy fogják őt megismerni, mint a szeretet, a béke és a harmónia hírnökét. Az emberek térdre fognak előtte borulni és imádni fogják őt. Megmutatja majd nektek hatalmát és ti azt hiszitek majd róla, hogy ő isteni eredetű. De ő nem az. Olyan módon fog benneteket oktatni, ami időnként furcsának fog nektek tűnni. Az igaz hitűek tudni fogják, hogy ő nem a világosságból való. Kérkedő, nagyszerű fellépése elrejti merő gonoszságát. Büszkélkedése és magamutogatása által mindenki azt hiszi, hogy ő az igaz szeretet és az együttérzés megszemélyesítője. E mögött a látszat mögött pedig tele van gyűlölettel gyermekeim iránt. Kacag a csukott ajtók mögött.

Gyermekeim, rémesen össze fog zavarni benneteket. Ő, hatalomteljes, határozott, humoros, gondoskodó, szeretetteljes emberként fog megjelenni, és úgy fognak rá felnézni, mint egy megmentőre. Mindenkit vonzani fog szép arckifejezése, de ez hamarosan megváltozik.

Rettenetes kárt okoz majd a világban és sok embert fog megölni. Terrorcselekedetei mindenki számára világossá fognak válni. Le fogja rombolni önállóságotokat, és közreműködni fog a jegy – az állat jegye- felvételében.

Ti, gyermekeim erősek kell legyetek. Ne vegyétek fel a jegyet, mert ha ezt teszitek, akkor az ő gonosz, hipnotikus befolyása alá kerültök.

Sokan fognak Irántam való hitükért meghalni. Ne féljetek, mert ha Értem, Bennem vagy Velem szenvedtek, akkor ti kiválasztottak vagytok. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az ő rémuralmának ne vessétek alá magatokat. Álljatok fel és harcoljatok Értem.

Ne hagyjátok, hogy az Antikrisztus meggyőző bájai által győzedelmeskedjék lelketek fölött. Hagyjátok, hogy karjaimba vegyelek benneteket, hogy Isteni Irgalmasságom által ringassalak titeket, hogy az Igazságért való harchoz erőt adhassak nektek. Irántatok való szeretetem sohasem fog kihalni.

Sohase válasszátok az Antikrisztus útját, mert különben elvesztek számomra. Nagyon nehéz lesz, de segítségül gyermekeimnek sok - sok utat fogok megmutatni, hogy szenvedéseiket enyhítsem.

Menjetek és imádkozzatok Isteni Irgalmasságomért és készüljetek fel a végső harcra.

 

Jézus Krisztus, Népem Királya, Megváltója és Igazságos Bírója