A zsidók el fogják fogadni végre, hogy az Igaz Messiás már eljött

2012.10.20 22:30

Drága szeretett leányom, Második Eljövetelem az utolsó fejezete lesz Szövetségemnek. Ez a Szövetség látni fogja az Új Jeruzsálem megszületését.

Ez az Új Jeruzsálem Isten valamennyi gyermekének egyesítését fogja jelenteni, azokét, akik elfogadják az Úr Szavát.

A zsidók el fogják fogadni végre, hogy az Igaz Messiás már eljött, hogy elhozza nekik az üdvösséget, melyre vágynak.

Én, Jézus Krisztus, Dávid Házából, Üdvözítőként fogok eljönni, az egy Igaz Isten Szent Akarata szerint.

Ők elutasítottak Engem, az Isten Fiát, aki testben jött el az első alkalommal. Ez alkalommal a Mennyből fogok jönni, és beborítom Választott Népemet Új Királyságom ajándékával.

Ők végre békében lesznek, mert látni fogják az Igazságot, és el fogják fogadni a Szentháromság egy Isten Létezését. Csak egy Isten van. Nem létezhet több. De Én egységben vagyok Atyámmal. Én Isten vagyok. Testben jöttem el, hogy megmutassam Irgalmasságomat az emberiségnek, és hogy megmentsem őket az örök kárhozattól. A Szentlélek szintén egységben van az egy Istennel, amint az a próféták lelkében nyilvánvalóvá válik, és abban, hogy lángra gyújtja Isten gyermekeinek lelkét.

Oly sok ember fog hevesen harcolni Második Eljövetelem ellen, beleértve azokat is, akik hisznek az egy Igaz Istenben. Ők nem fogják elfogadni Isten Szavát, amint az prófétáimon keresztül kerül kinyilatkoztatásra, ahogyan az a múltban is történt.

Sok jó és jámbor keresztény továbbra is elutasítja majd Szavamat, egészen a végsőkig.

Szavamat kifogásolják majd és félredobják, különösen a Katolikus Egyház. De tudnotok kell a következőket: Második Eljövetelem ideje közel van, és azok, akik továbbra is elutasítanak Engem, és az Atyámnak tett azon Ígéretemet, hogy létrehozom Királyságát a Földön, félre lesznek állítva.

Miután Nagy Irgalmasságom megnyilvánul, és amikor már minden lehetőség meg lett adva azoknak, akik nem akarták az Igazságot elfogadni, Türelmem elfogy.

Jézusotok