Angliát más országok is követni fogják a nyilvános imádság betiltásában

2012.02.12 10:30

Gyermekem, mennyire sírok, amikor azt kell látnom, hogy milyen sokan megpróbálják kiirtani az Én szeretett Fiam iránti hódolatot.

Amint azt már neked mondtam, a harc elkezdődött. A tervek szerint, Angliában már megkezdődött a betiltása az Atyaistenhez, és az Ő drága Fiához, Jézus Krisztushoz mondott nyilvános imáknak.

Ez még csak a kezdet. Hamarosan ezt az iskolákra is alkalmazni fogják, és más nyilvános helyekre, amíg az ima jogellenessé nem válik Fiamnak, Jézus Krisztusnak felszentelt templomaiban is.

Az emberek közötti gyűlölet, és a magas pozíciókban lévők gyűlölete Fiam iránt azt jelenti, hogy ők mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy betiltsák a keresztény hit nyilvános gyakorlását.

Azok, akik Fiamat gyűlölik, azt állítják, hogy nem hisznek Fiamban. De hogyan tudnak ennyi gyűlöletet mutatni, olyasvalaki iránt, akiben nem hisznek?

Fiam iránti megvetésük még nyilvánvalóbb lesz, amikor Angliát más országok is követni fogják a keresztény hit nyilvános gyakorlásának a betiltásában.

Bűncselekménynek fog számítani, ha tisztelik majd Fiamat.

Más vallásúak is szenvedni fognak, akik az Atyaistenben hisznek.

Azonban nem fognak nagyobb mértékben szenvedni, mint a Római Katolikus Egyház, és más Keresztények. Ezek szenvedése viszont intenzívebb lesz.

Imádkozzatok gyermekeim, hogy sok minden elháruljon ebből a gonoszságból, mely most már egyre nyilvánvalóbb lett.

Mert azok, akik azt állítják, hogy nem hisznek Fiamban, mindeddig rejtve maradtak.

Most nagy önbizalommal fognak kiözönleni, és Fiamat üldözni fogják azon szenvedés által, melyet az Ő követőinek fognak okozni.

Imádkozzatok kitartóan, gyermekeim, hogy megvédjétek hiteteket és azon jogotokat, hogy nyilvánosan tisztelhessétek Fiamat anélkül, hogy szégyenkeznetek kellene.

Kérlek benneteket, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat következő imáját, a keresztény hit gyakorlásának védelméért:

„Ó, Uram, Jézus Krisztus! Hozzád esedezem, hogy áraszd ki Szentlelkedet minden gyermekedre. Hozzád könyörgöm, bocsáss meg mindazoknak, akiknek gyűlölet van a lelkükben Irántad. Imádkozom, hogy a Nagyfigyelmeztetésed alatt az ateisták is megnyissák megkeményedett szívüket, hogy gyermekeid, akik szeretnek Téged, méltósággal tisztelni tudjanak Téged, és hogy minden üldöztetésen felül tudjanak majd emelkedni. Kérlek, töltsd el minden gyermekedet a Szentlélek Ajándékával, hogy bátorsággal felemelkedhessenek, és hadseregedet a végső csatában vezetni tudják a Sátán, démonai és azon lelkek ellen, akik az ő hamis ígéreteinek rabjai lettek. Ámen.”

Menj békével, gyermekem, mondd meg a világnak, hogy készüljön fel erre a nagy igazságtalanságra.

Köszönöm, hogy válaszoltál hívásomra.

 

Mária, az Angyalok Királynője,
Az Üdvösség Anyja