Arra fogják kérni őket, hogy egy új eskü által tegyenek hűségesküt, hogy továbbra is hűek maradnak az Egyházhoz

2013.08.18 17:45

Drága szeretett leányom, a hamis próféta terve, hogy megtévessze a világ papságát, elkezdődött.

A Katolikus Egyház megújításának és újjászületésének leple alatt, ezen egyház minden papját lelkigyakorlatra fogják küldeni, hogy az új apostolkodás elfogadására ösztönözzék őket. Ez széles körben el fog terjedni, és sokaknak azt fogják mondani, hogy a cél az, hogy az igazságosság nevében a világon mindenkit egyesíteni kell. Ez az új küldetés – fogják mondani – fel fogja karolni a világ szegényeit és arra fog törekedni, hogy egységet hozzon létre. Arra fogják kérni őket, hogy egy új eskü által tegyenek hűségesküt, hogy továbbra is hűek maradnak az Egyházhoz. Nem fogják kérni tőlük, hogy Bennem vagy Szent Szavamban higgyenek. Ehelyett, ők azoknak az új önjelölt vezetőknek fognak hűséget esküdni, akik átvették Péter Székét.

Ne essetek tévedésbe: Azoktól, akik a Pappá Szentelés Ajándékával vannak megajándékozva azt fogják kérni, hogy vegyenek részt egy csalásban, ahol nem Én, Jézus Krisztus leszek előtérben, bár ez úgy fog tűnni, mintha az lenne a helyzet. A pénz lesz a hajtóerő és egy új pénzügyi szervezetet hoznak majd létre, hogy ellenőrizzék a pénzügyi alapok hasznosítását annak biztosítására, hogy a világ szegényeinek javára fordítsák.

Ha a Pappá Szenteltségeteken bármilyen változtatást is eszközöltök, és aztán olyan valakinek ajánljátok fel életeteket, aki minden kapcsolatot megszakít Velem, akkor már nem lesztek alkalmasak szolgálni Engem. Minden úgy fog tűnni, hogy csak le van egyszerűsítve Isten Szemében. A terv az lesz, hogy meggyőzzék felszentelt szolgáimat, hogy önként vegyenek részt az utálatban, mely össze fogja kapcsolni a társadalmi és egy szekuláris (világi) világot azzal az egyházzal, melyet Én, Jézus Krisztus alapítottam.

Így fognak megsérteni Engem. A hitetlenek meg fognak tapsolni minden arra tett erőfeszítést, ami felkarolja a szekularizmust, és ezt egy jó dolognak fogják tartani az új, úgynevezett modern mai társadalom számára.

Hamarosan furcsának fog tűnni a Keresztények számára, amikor majd azt látják, hogy a szekuláris világ tagjai oly lelkesen ölelik át a Katolikus Egyházat. De sokan félre fogják seperni kétségeiket és elvetik aggodalmaikat, mivel majd a nagy csalás miatt elesnek. Az Egyház forradalmasítására hozott e terv magjában az Irántam való gyűlölet rejlik és mindaz iránt, amit Én az Egyháznak adtam. Az elkövetkezendő napokban mindent meg kell kérdőjeleznetek. Kérjetek magyarázatot, amikor megváltoztatják Tanításaimat és elferdítik azokat csak azért, hogy az megfeleljenek a pogányoknak. Egyetlen Általam kiválasztott tanítványnak sem adható meg valaha is az a hatalom, hogy ezt tegye, mert az egy istenkáromlással érne fel.

Jaj, azoknak, akik megengedik, hogy Szent Szavamat meghamisítsák és teret engednek a változtatásnak, csak azért, tiszteletet mutassanak azok iránt, akik letagadnak Engem.

Jézusotok