Az ég és a föld eggyé válik. Az egyik nem létezhet a másik nélkül.

2012.04.08 03:30

Drága szeretett leányom, földi uralkodásom ideje egyre közeledik, és az emberiségnek már csak annyi ideje maradt, hogy megragadja Irgalmamat, és bűnbánatot tartson.

Az is fontos, hogy Egyházam felkészítse nyáját az örök életre, és megragadjon minden alkalmat, hogy szorgalmazza a kiengesztelődést.

Ez az évnek egy fontos időszaka, amikor nektek Hozzám, a ti Jézusotokhoz kell fordulnotok, és imádkoznotok kell a kegyelmekért, hogy biztosítva legyen számotokra, az Én követőim számára az a meggyőzőerő, amely szükséges Második Eljövetelem igazságának terjesztéséhez.

Az emberiség és az Én Örök Atyám, meg az Ő szeretett Fia szenvedése végre a végéhez közeledik.

A sátán uralma meg fog szűnni a Földön, és Én átveszem majd jogos Trónomat.

Míg az Én uralkodásom az Egyházban azt jelentette, hogy Lelkem jelen volt nagy kegyelmeivel, amelyeket az arra érdemes lelkeknek kínált fel, ez nem lesz addig, amíg a sátánt meg nem kötözik, hogy Atyám akarata végre beteljesülhessen.

Senki sem érti igazán, hogy mi az Örök Élet.

Senki sem érti teljesen, hogy mi fog történni Második Eljövetelemkor.

Az emberi felfogás korlátoltsága miatt, senki sem ismerheti Terveimet a tizenkét nemzet összegyűjtéséről a Földön.

Olyan sokan hiszik, hogy Második Eljövetelem a világ végét jelenti.

Számotokra lehet, hogy ez az idők végét jelenti, ahogyan azt ti ismeritek, de ez nem más, mint egy dicsőséges jövő kezdete, amelyet Atyám tervezett minden gyermeke számára.

Az ég és a föld eggyé válik. Az egyik nem létezhet a másik nélkül. Az igazak az Én Új Paradicsomomban fognak élni, és ott bőség lesz mindenből.

Nagyon sok csoda emberi kifejezésekkel megmagyarázhatatlan. Minden lélek nagy békét és örömet fog érezni, akik majd öröklik a jogot, hogy részesei legyenek Királyságomnak.

Meghasad a Szívem, amint látom a félelmet szemeitekben, amikor az utolsó időkre utalok.

Helyette azt kérném tőletek, hogy bízzatok mindannyiatok iránti nagy Szeretetemben, és tudnotok kell, hogy – Ígéretem szerint- ti valóban otthon lesztek Velem; és a szomorúság száműzve lesz mindörökre.

Az Új Paradicsom, amelyet megígértem, hamarosan ki lesz nyilatkoztatva az emberiség számára.

Egyetlen pillanatot se pazaroljatok a félelemre. Örüljetek. Örömmel várakozzatok a jövőtökre. Teljesen bízzatok meg Bennem. Én túlságosan szeretlek benneteket ahhoz, hogy valaha is cserbenhagynálak titeket.

Imádkozzatok, hogy minden gyermekem alázatos szívű legyen, és hogy elfogadják a Paradicsom kulcsait.

 

Jézusotok

Elérhetőség