Az Egy maradék Egyház legyőzhetetlen, amely fennmarad az Új Jeruzsálem felemelkedéséig

2012.05.18 10:48

Drága szeretett leányom, most tudnod kell, hogy Szentlelkem kiáradása óriási méreteket ölt a világban.

Az Igazság Lángja el fogja bűvölni a világot, és sokak lelkét Nagy Irgalmasságom egyszerű csodálatával fogja eltölteni.

Sok beszélgetésre kerül majd sor, és Maradék Hadseregem fel fog emelkedni, hatalmas erőt kapván az Antikrisztus elleni küzdelemben.

Az Én Maradék Keresztény Egyházam terjeszteni fogja a Szent Evangéliumot a Föld minden sarkában.

Tűz fog rázúdulni mindazokra, akik megpróbálnak ártani Maradék Egyházamnak. Azonban kevesen lesznek majd képesek ellenállni Szent Szavam Igazságának, amikor meg fogják azt mutatni nekik.

Olyan sokan lesznek majd, hogy számuk meghaladja a húsz milliót.

Vezetők fognak közületek kiemelkedni, és ti a hiteteket bizonyos körökben rejtve fogjátok gyakorolni.

Ti vezetni fogjátok Tanításaim Keresztes hadjáratát, és a Keresztes Imahadjárat imái lesznek a ti fegyveretek az ellenség legyőzésére.

Idegenek közelebb kerülnek majd egymáshoz az emberek különböző országokból egyesülni fognak, és a vallások, amelyek a múltban elszakadtak egymástól, egységet alkotván, mind csatlakozni fognak.

Az Egy Maradék Egyház legyőzhetetlen, amely fennmarad az Új Jeruzsálem felemelkedéséig.

Ez akkor lesz, amikor a Második Eljövetelem majd bekövetkezik.

Akkor lesz majd, amikor az Új Jeruzsálemem felemelkedik a hamuból, abból, amelyről mindazok, akik elleneztek Engem, azt gondolták, hogy Egyházamat a Földig égették.

És azután ez fog majd történni:

Az Új Kezdet.

Az Új Korszak.

Az Új Ég és Föld.

Ez Atyám Isteni Akaratának az ideje, hogy végre bekövetkezzék.

Álljatok fel, hadseregem! Bontsátok ki, és tárjátok szét szárnyaitokat. Soha ne térjetek el az Igazságtól, amelyet a Szent Biblia tartalmaz.

Soha ne kételkedjetek a Szavakban, melyeket a Szentírás tartalmaz.

Azok közületek, akik majd ezt megteszik, beleértve Egyházam tagjait is a Földön, a szívüket kell, hogy megnyissák az Igazság előtt.

A Biblia Isten Szent Szavát tartalmazza. A Biblia a teljes Igazságot tartalmazza.

Az nem hazudik.

Ha megtagadjátok a benne foglalt Igazságot, akkor Isten Igéjét tagadjátok meg.

 

Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus