Az ember a szeretetre szeretettel válaszol, ugyanúgy, ahogy a gyűlölet gyűlöletet szül

2014.07.05 17:45

Drága szeretett leányom, engedjétek, hogy ma nagy Áldásokat hozzak a világnak, amiképpen a Szentlélek Ereje által a Szeretet Lelkét ajándékozom minden nemzetnek.

A Szeretet ezen Ajándéka sokakat fog beborítani, beleértve azokat is, akik nem fogadnak el Engem és a világ az irgalmasság nagy cselekedeteinek lesz tanúja. Amikor hasonló csodákról hallotok, amikor egyik nemzet segíteni fog más olyan nemzetet, amelyek nagy szükségben vannak, akkor úgy ismerjétek fel ezeket, mint Égi jeleket.  

Szeretetem sokakat fog kecsegtetni, mivel az eme Különleges beavatkozáson keresztül fog terjedni ebben a különleges időben. Hallgassatok meg szeretett tanítványaim, mert azt szeretném, ha tudnátok, hogy amikor a békéért imádkoztok, akkor az Én békémet adom nektek. Amikor a szeretetért imádkoztok, hogy legyőzze a gyűlöletet, akkor a Szeretetemet fogom nektek adni. Amikor a hitetek növekedéséért imádkoztok, akkor kiárasztom rátok Szeretetemet és a hitetek növekedni fog. Amikor a hitetek növekszik, akkor példát mutatván fogjátok terjeszteni Szavamat. Amikor feltétel nélküli szeretetet mutattok mások iránt, az Én Nevemben jártok. Cselekedeteitek által mások követni fogják példátokat.

Az ember a szeretetre szeretettel válaszol, ugyanúgy, ahogy a gyűlölet gyűlöletet szül. Ahhoz, hogy legyőzzétek a gyűlöletet, mindig szeretettel kell válaszolnotok, mert a szeretet meggyengíti a gonosz lelket. Ha meglehetősen sok ember élete minden tekintetében szeretetet mutat egymásnak, akkor a gyűlölet nem tud növekedni.

Szeretetem növekszik köztetek. Vigyétek magatokkal és terjesszétek, mert az mindenkinek életet fog adni, beleértve azokat is, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Jézusotok

Elérhetőség