Az emberek nem tudják, hogy mi is a lelkük valójában – erre egyszerű a válasz

2011.06.25 01:30

Szeretett leányom, felszentelt szolgáim mindenhol a világon hallani fogják hangodat, ott azonban, ahol feledésbe merült Isten, az Örök Atya létezése nem kerül meghallgatásra.

Talán azt fogják mondani, hogy ők nem tudják meghallani, de azért nem tudják ezt meghallani, mert nincs hallásuk. Most légy bátor, olyan sok emberhez szólj, amennyihez csak lehetséges. Kérd meg az embereket, hogy Igéim híreit hirdessék. Hívd őket. Kérdezd őket. Magyarázd el nekik azt, hogy először el kell olvassák az üzeneteket, mielőtt elutasítanák azokat, mert amikor megérzik azt az erőt, ami Isteni Ajkaimból ered és amikor azt is érezni fogják, hogy lelkem vonzani kezdi lelkeiket, csak akkor fogják megérteni végül, hogy valójában Én vagyok az, aki a világgal kommunikál.

Szomorú vagyok, leányom, azokért a mély barikádokért és megoszlásokért, amelyekkel leblokkolják minden próbálkozásainkat, úgy Nekem, mint Édesanyámnak, azt, hogy megpróbálunk a látnokokon keresztül a világhoz szólni. Régebben az alázatot szélesebb körben gyakorolták az emberek. Ma már eltűnt ez a fontos tulajdonság. Most pedig olyan a világ, ahol elsődlegesnek számít az emberi intelligencia, a csábítás, vagy a testi vonzóerő. A lelkiélet halott. Leányom, olyanok az emberek, mint az üres kagylók. Kagylók, amelyeket, ha feltörnek, semmit sem érnek. Gyermekeimnek a lélek szilárdságáért kell törekedniük.

Ez nagyon sok embernek esik nehezére, főleg azoknak, akiknek lelkük emberi bölcsességgel van tele és a lelki bölcsességnek csak kevés hely marad.

A sátán hatására a lelkiség hiánya olyan nagymértékű lett, hogy az emberek prédává lesznek és megnyitják lelküket a bűn előtt. A lelkiség hiánya, vagy az Istenbe vetett hit hiánya miatt, a lélek ki van szolgáltatva a sátán fertőzésének. A megtévesztés királya azt hiteti el a lelkekkel, hogy a test és az elme alkotja a teljességet. Sajnos, a lelketek nélkül nem lehettek teljesek.

Mi is a lelketek valójában?

Sok ember nem tudja, hogy mit is jelent a lélek valójában. Nem tudják, hogy hogyan lehet a lelket megérezni, vagy felismerni. Az elmétek lenne? A lelkiismeretetek? A válasz egyszerű: a lelketek, ti vagytok. A lelketek olyan, amilyenek ti vagytok. A lelkiismeretetek. A hitetek. A meggyőződésetek az igazságról: vagy úgy látjátok azt, amilyen a valóságban, vagy ahogyan azt ti éppen szeretnétek, hogy legyen. A lélek nem egy egyedülálló része a lényeteknek, gyermekeim, nem olyasmi, ami egy másik világhoz tartozik. A lélek jelen van minden ember bensőjében.

A lelket a következő tanítás szerint szemlélhetitek. A bűn által, amit nagyon nehéz elkerülni, elhanyagolttá válik a lélek. De újra lehet tölteni azt, a gyónás segítségével, vagy a lelkiismeret megvizsgálása által és a jóra való erősfogadás által. De meg is lehet semmisíteni azt. Egyesek akarattal semmisítik meg lelküket, úgy, hogy teljes öntudattal keresik ennek a világnak a gyönyöreit, és ezáltal vétkeznek. Mások pedig letagadják, hogy van lelkük. Arroganciájuk arról győzi meg őket, hogy ők mindentudók. Véleményük szerint, az élet itt a Földön kezdődik és fejeződik be.

Aztán ott vannak azok a fiatal lelkek, akik nem hibásak, mert szüleik a felnevelésük ideje alatt teljesen elhalmozták őket az anyagiakkal, holott nem is lett volna erre szükségük. Az ő vallásuk az anyagi hasznon alapszik. Mialatt azon fáradoznak, hogy mindig jobban és jobban ingereljék (az anyagiakkal) őket, egyre nőni fog a becsvágyuk, mindaddig, ameddig már semmi sem lesz amiért fáradozni érdemes, egészen a halálukig. Aztán teljesen elvesznek, tanácstalanok és összezavarodottak lesznek. Azáltal, hogy bensőjükben egy utálatos érzést éreznek, megtudják, hogy mindez helytelen. A lélek szól hozzájuk, de ők nem tudják, hogy hogyan válaszoljanak. Ezek azok a lelkek, akiket meg kell mentenetek.

Felszólítok minden követőmet szerte a világon, hogy segítsenek Nekem minden szegény gyermekem megmentésében. Tudom, hogy egy különleges nagylelkűségre szólítottalak fel benneteket. Ez egy nagy felelősség. De azáltal, hogy szent Akaratomnak eleget tesztek, megmentitek a világ nagy részét a sátán karmainak szorításából és a terrortól, amit ő kezel.

Követőim, most menjetek mind és terjesszétek Igéimet ennek a kimerült, félrevezetett és kiábrándító világnak. Kegyelmemet közületek egyenként mindenkire kiárasztom, egyetlen megtért lélekért is, aki megszabadulhat a pokol rémületétől.

Mindannyitokat szeretem. Megölellek benneteket követőim, értékes gyermekeim, a világon mindenhol. Mennyi örömet szereztek naponta Nekem! Mennyi vigaszt adtok Nekem! Most minél több lelket hozzatok Hozzám.

A ti Isteni Megváltótok

 

Az egész emberiség Megváltója, Jézus Krisztus