Az emberi értelem nem képes mindazt megérteni, ami Tőlem származik

2014.07.17 17:17

Drága szeretett leányom, a legnagyobb fájdalom, amelyet azoknak kell elviselniük, akik szeretnek Engem, az a lélek sötétségének fájdalma. Minél jobban egyesültök Velem és Bennem, annál jobban fogok bennetek szenvedni. Mert amikor Én a lelketekben lakozom, akkor ennek köszönhetően még több szenvedést kell elviselnetek.

Amikor egy lélek teljes egyesülésben a Részemmé válik, és amikor átadja akaratát Nekem, akkor a Jelenlétem nyilvánvalóbbá válik ebben a személyben. Ő magára fogja vonni mások haragját, érezni fogja szomorúságomat, mert tanúja lesz a tiszteletlenségnek, az igazságtalanságnak és a gonoszságnak, melyeket a világban lévő bűn idéz elő. Érzékei élesebbé válnak, a lelki dolgok megértése – mely a Velem való szenvedés eredményeként születik – sok dolgot fog feltárni, melyek egy mélyebb megértést fognak felkelteni benne a Sátán és az Isten közötti csatáról.

Meg fogja érteni, hogy mi az, ami beborította a lelkét, testét és érzékeit, de ez nem azt jelenti, hogy könnyebb lesz azt elfogadnia. Az emberi értelem nem képes megérteni mindazt, ami Velem kapcsolatos illetve mindazt, ami Tőlem jön. De ha meg fog bízni Bennem és elfogadja, hogy minden jó Tőlem származik, akkor lehetővé teszi Számomra, hogy növekedjem benne, ami mindenki javát szolgálja.

Én nagy dolgokat tudok elérni, ha megengeditek, hogy a lelketekben lakozzam. Oly sok embernek lehetne megadni az Irgalom Ajándékát, ha megengednétek Szeretetemnek, hogy ezen az úton terjedjen. Az áldozati lélek az, akin keresztül beavatkozhatok mások lelkének megmentéséért.  Mindig fogadjátok el, hogy amikor a Szenvedés Ajándékát adományozom, akkor az egyben nagy jutalmat is hoz az emberiségnek. Irgalmasságom az Ajándékom számotokra. Fogadjátok szívélyesen a különböző módokat, ahogyan dolgozom, mert a szenvedés, amely a Velem való egységből fakad, rövid életű lesz.

Fogadjatok el olyannak, amilyen Vagyok, és ne olyannak, ahogyan elgondoljátok, hogy lennem kellene.

Jézusotok