Az Igazság Könyve az ellentéte lesz az új, hamis könyvnek

2014.05.05 16:10

Drága szeretett leányom, mindazok, akik ezeken az Üzeneteken keresztül követik a Hangomat, továbbra is nagy áldásokban fognak részesülni s közben kitartásuk olyan módon lesz próbára téve, amilyet még soha nem tapasztaltak a Középkorban történt Keresztények szenvedése óta. Közülük egyenként mindenkit gúnyolni fog a gonosz, aki a gyenge és büszke lelkeket arra fogja felhasználni, hogy támadást indítson azon lelkek ellen, akik közel állnak Hozzám. Minden kísérletet – látható és láthatatlan módon – meg fognak tenni annak érdekében, hogy rágalmakat szórjanak erre a nagy Munkámra.

Miközben az üldöztetés fokozódni fog, tudnotok kell, hogy a Sátán hatalma korlátozva lett, és mindaz, amit ő tenni fog, hogy továbbra is köveket dobál, hazugságokat terjeszt, és megpróbálja elszakítani Tőlem a lelkeket. Sikerülni fog neki, hogy különböző eszközök segítségével elvonszolja a lelkeket ettől a Küldetéstől. Ő arra fogja felhasználni a látnokokat, hogy megtámadják ezt a Küldetést, és ez nagy zűrzavart fog okozni.

Amikor az ember folyamatosan a vesztébe rohan, és Isten Szavát teljes egészében többé már nem fogadja el, akkor a Menny mindig közbe fog avatkozni. Bízzatok Bennem, amikor most ezt mondom nektek: ez az Én Küldetésem, és ha ezt nektek másképpen mondják, akkor biztosak lehettek abban, hogy félrevezetnek benneteket. Az Én Ígéretem az, hogy a végsőkig hűséges maradok Isten gyermekeihez, egészen addig a pillanatig, amíg a lélek teljes mértékben el nem utasítja Isten Kezét. Haladni fogok előre, és el foglak látni benneteket mindazokkal az Ajándékokkal, amelyeket azért hagyok rátok, hogy megvédjenek benneteket ellenségeimtől, akik báránybőrbe bújt farkasként jönnek hozzátok. Az Én Ajándékaim pontosan az ellentétei lesznek annak, amiket Isten ellenségei fognak adni a világnak. Az Igazság Könyve az ellentéte lesz az új, hamis könyvnek – tele ember csinálta téves tanokkal, amelyek a bűnt igazolják –, amelyet hamarosan rákényszerítenek a világra. Az Élő Isten Pecsétje a Fenevad Bélyegével szemben fog védelmet nyújtani nektek, az Üdvösség érme pedig az eretnekséggel szemben, mely dőlni fog ellenségeim szájából, akik földi Egyházamat hatalmukba fogják keríteni.

Természetesen, ezt a Küldetést a Sátán megveti, és még a jó lelkeket is fel fogja használni arra, hogy élesen kritizálják Szavamat – akik egyfajta elhibázott hűséggel adóznak azon felszentelt szolgáimnak, akik nem igazán szolgálnak Engem, mert már nem tudják, hogy miképpen tegyék azt. Nem engedhetitek meg magatoknak azt, hogy meginogtok. Ne tegyetek úgy, mint azok, akik előttetek éltek – akik elutasítottak Engem, amikor a Földön jártam.

Én a Szavamat adom nektek, hogy hamarosan minden bizonyítékot megkaptok, amire vágytok. Én Ígérem nektek, hogy most csak azért jövök, hogy elhozzam nektek az Üdvösséget, egy olyan időszakban, amikor ellenségeim minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy megtagadják tőletek, mint Isten gyermekeitől, az Isten adta jogotokat az Üdvösséghez.

Ne hagyjatok el Engem, amikor tudjátok a szívetekben, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, Aki most szólok hozzátok. Ne próbáljátok megkísérelni azt, hogy a lelkeket elszakítjátok Tőlem, ha bármilyen kétségetek lenne Kilétem felől. Ne bántsátok Isten prófétáit, mert különben nagyon fogtok szenvedni. Ne harcoljatok Atyám azon Terve ellen, amely Második Eljövetelemre készíti fel a világot, mert különben kihívjátok magatok ellen Atyám Haragját. Legyetek hálásak. Legyetek nagylelkűek, és fogadjátok szeretettel és örömmel a Beavatkozásnak ezt az Ajándékát, amely most kerül bemutatásra a világ számára – mert ez a ti javatokat és minden élő lélek javát szolgálja.

Jézusotok

 

Elérhetőség