Azonos neműek házassága súlyos bűn

2012.03.16 10:20

Drága szeretett leányom, a fájdalom és a szenvedés, amelyet szegény követőim viselnek el – amikor tehetetlenül kell nézniük az olyan új törvényeket, melyek ellentétben vannak tanításaimmal-, soha nem látott szintre emelkedtek a világban.

Ti nemcsak a bűnnek vagytok szemtanúi, gyermekeim, hanem még azt is látnotok kell, amikor a bűnt bemutatván nektek arra kényszerítenek benneteket, hogy úgy fogadjátok el azokat, mintha azok emberségesek lennének.

Különösen egy bűnt említek meg, az azonos neműek házasságát, amelyet természetes jogként mutatnak be.

Aztán, majd elvárják azt is tőletek, hogy elfogadjátok ezt a förtelmet, miközben azt az Egyházban majd Atyám Trónja elé helyezik.

Ezeknek a személyeknek még az sem elegendő, hogy az azonos neműek házassága a törvény szemében el legyen fogadva, hanem még azt is ki akarják kényszeríteni, hogy Isten, az Atya is áldását adja rá, de Ő ezt soha nem fogja megtenni, mert ez nagyon súlyos bűn az Ő Szemében.

Hogy merészelik ezek az emberek azt gondolni, hogy ezt a gyalázatos cselekedetet felvonultathatják Atyám Egyházába?

Gyermekeim, Én minden lelket szeretek.

Szeretem a bűnösöket.

Utálom a bűnt, de szeretem a bűnöst.

Az azonos neműek szexuális cselekedetei nem elfogadhatóak Atyám Szemében.

Imádkozzatok ezekért a lelkekért, mert Én szeretem őket, de nem adhatom meg nekik azokat a kegyelmeket, amelyekre vágyakoznak.

Függetlenül attól, hogy mennyire igyekeznek elnézni az azonos neműek házasságát, tudniuk kell, hogy azok mégsem jogosultak arra, hogy részesüljenek a házasság szentségében.

A szentségnek Istentől kell származnia. A szentségek vételére vonatkozó szabályoknak Atyám tanításain kell alapulniuk.

Ti nem kényszeríthetitek Atyámat, a legmagasságosabb Istent, hogy áldását adja, vagy hozzáférhetőséget szent szentségeihez, ha nem úgy tisztelitek azokat, ahogyan annak lennie kellene.

A bűnt, mint valami jó dolgot mutatják be most a világnak.

Amint már mondtam, a világ most a visszájára fordult.

A jó, gonoszságként van bemutatva, és azokat az embereket, akik megpróbálnak Isten, az Atya törvényei szerint élni, gúnyosan megvetik.

A gonoszságot – attól függetlenül, hogy azt milyen jó ruhába öltöztetik  – nem lehet jócselekedetté változtatni Atyám szemében.

Atyám meg fogja büntetni azokat, akik bűneikkel továbbra is kérkednek Előtte.

Szívleljétek meg ezt a figyelmeztetést; mert bűneiteket – amelyeket akkor követtek el, amikor visszautasítjátok, hogy Istennek engedelmeskedjetek – nem lehet, és nem is lesznek megbocsátva. (megj. Lásd a Szentlélek elleni bűnöket)

Ez azért van, mert nem fogadjátok el a bűnt annak, mint amilyen az valójában.

 

Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus