Egyesüljetek, miközben együtt belépünk az Új Paradicsom kapuján

2012.03.01 19:55

Drága szeretett leányom, számos lélek menekül most meg, azon értékes követőim imáinak és szenvedéseinek köszönhetően, akiknek az Irántam való szeretete meghaladja a legtöbb ember ezen ismeretét.

Ebben az intenzív időszakban kitartok követőim mellett, és rájuk támaszkodom, hogy segítsenek a lelkek megmentésében.

Sokan ezen (a bűnös) lelkek közül nem fogják túlélni Isteni Irgalmasságom Cselekedetét, és halálos bűnben fognak meghalni.

Sokan közületek, olyan engedelmesen és nagylelkűen válaszoltok hívásomra.

Ti nagy vigaszt hoztok Nekem.

Megáldalak benneteket, szeretett követőim, és kérlek titeket, hogy továbbra is imádkozzatok mások lelkéért.

Rövidesen az egész emberiség részesülni fog Irgalmasságom ajándékában.

Létezésem igazságát mindenki meg fogja érteni. De nem mindenki akar majd Engem átölelni, még akkor sem, amikor az igazság feltárul előttük.

Ők azok a lelkek, akikért sóvárgok.

Ezek azok az elveszett lelkek, akikért szeretett Édesanyám könnyeit hullatja.

Segítenetek kell Nekem ezeket a bűnösöket megmenteni, mert Én meg akarom menteni Isten minden gyermekét.

Imádkozzatok és egyesüljetek, hogy segíthessetek Nekem minden egyes lelket egybegyűjteni, miközben majd átlépjük az Új Paradicsom kapuját.

Keresztes Imahadjárat 35. imája: Ima a lelkekért, hogy beléphessenek a Paradicsomba

Jézusom, segíts, hogy én is segíthessek Neked gyermekeid maradékának megmentésében a Földön.
Imádkozom, hogy Irgalmasságod által mentsd meg a lelkeket a sötétség szellemétől.
Fogadd el életem megpróbáltatásait, szenvedéseimet és gondjaimat, hogy megmentsd a lelkeket a pokol tüzétől.
Tölts el engem azokkal a kegyelmekkel, amelyekkel ezeket a szenvedéseket – szeretettel és örömmel a szívemben – felajánlhatom Neked, hogy mindnyájan – a Szentháromság iránti szeretetünkben – egyként egyesülhessünk, és hogy majd Veled együtt, szent családként élhessünk a Paradicsomban. Ámen

Gyermekeim, ti tudjátok, hogy mennyire szeretlek benneteket.

Ti, akik ismertek engem, meg fogjátok érteni fájdalmam és szenvedésem mélységét, mivel oly sok ember utasítja el Irgalmasságom Kezét.

Egyedül csak ti tudtok segíteni ezeknek a lelkeknek – imáitok által -, és így meghozzátok Számomra azt a vigaszt, amelyre vágyakozom.

Maradjatok most közel Hozzám.

Nem tart már sokáig. 

Legyetek türelmesek és imádkozzatok.

Lazítsatok, és érezzétek Szeretetemet.

Minden jóra fordul.

 

Szeretett Jézus Krisztusotok

Elérhetőség