Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011.03.03 23:00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg figyelmesen. Tudom, hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt, hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni, olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt része.

Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnetek, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által, mindenki közületek a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagy figyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni.

Amikor ez beteljesedik, és a Föld forgása egy pillanatra meg fog állni, akkor majd el fogják fogadni az Igazságot, amely a szeretet elterjedésében fog megnyilvánulni.

A szeretet és az általatok kisugárzó fény által, a sátán követőinek nehezére fog esni, hogy gonosz viselkedésük mellett kitartsanak.

Annak ellenére, hogy ez a nagy esemény fel fog benneteket riasztani és sok megtérésre fog vezetni, mégis előre kell felkészülnetek rá.

Fogadjátok el tehát, hogy ez a jövendölés be fog következni. Kevesen fogják majd ezt megtagadni, legyen az, az esemény alatt, vagy az után. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. A nagy üldöztetés be fog következni.

A papok szenvedni fognak

Híveim hadserege, bátran fog Engem megvédeni. De lesznek olyanok is, akikről nem is gondolnátok azt, beleértve az én keresztény Egyházam vezetőit is, hogy a gonosz és élősködői oldalára fognak állni. Őket hitük gyengesége miatt csábítják majd el. Meg fogjátok azt is tapasztalni, hogy szent helyetteseim, hűséges szolgáim kénytelenek lesznek hitüket megvédeni. Az a borzalom, amellyel szembe kell nézniük, hasonló lesz ahhoz a borzalomhoz, amikor Nekem kellett a hóhérral szembe néznem. Ezt szívleljétek meg mind, akik Engem követtek. Ne engedjétek, hogy az árulók útjára térítsenek el benneteket, még akkor sem, ha félni fogtok. Ne higgyetek hamis ígéreteiknek. Legyetek kijelöltek. Erőért imádkozzatok.

Az üldöztetés nem fog sokáig tartani

Híveim, kölcsönösen erősítsétek meg egymást, mert még azok is, akik a legközelebb állnak hozzátok, hátat fognak fordítani a hitnek. Lehet, hogy elkülönítve, kinevetve és nyilvánosan megszégyenítve fogjátok érezni magatokat. Hagyjátok figyelmen kívül piszkálódásaikat. Vezetni és védeni foglak titeket. Ez az időszak nem tart majd hosszú ideig.. A legfájdalmasabb szenvedéseitek az lesz, amikor megtapasztaljátok hűtlenségüket Irántam, az Igazság iránt.

A nem keresztény nemzeteket ellenőrizni fogják

A rövidesen bekövetkező katasztrófák enyhítésében csak az ima fog segíteni. Azok üldöztetése, akik Bennem, vagy az Örök Atyában hisznek, olyan nemzetek által fog megtörténni, akikben nincs szeretet, főleg az Isten iránti szeretet hiányzik. Az egyetlen szeretet, ami szívükben uralkodik, az a hatalomvágy, ezért arra fognak törekedni, hogy azokat a kis számban levő országokat, ahol még az emberek boldogok, a hatalmukba kerítsék. A legfőbb céljuk az uralkodás: hírnevet akarnak szerezni maguknak, gazdagságra és vagyonra törekednek, mindezt a ti károtokra teszik, országaitok kárára és azokkal szemben, akik Engem nem akarnak megtagadni.

Gyermekeim, ha engedtek nekik, akkor azt fogjátok megtapasztalni, hogy nagyon nehéz lesz a helyes útra visszatérni és az is nehezetekre fog esni, hogy lépteiteket újra felém irányítsátok. Ez nagy bátorságot fog követelni tőletek az ellenzékkel, de megéri. Ha azért fogtok szenvedni, mert szívetek szenvedélyesen vágyik, Isten, az Örök Atya szeretetére, akkor ezt örömmel fogjátok elviselni.

Új diktátorok fellépése

A hirtelen globális változások, amelyek eddig csekély nyugtalanságnak látszottak, nemsokára háborúkká fejlődnek. A háborúk pedig élelmiszer szükségletre vezetnek. A demokrácia hamar megszűnik, és gonosz diktatúrák alakulnak. Azonban ezek a diktatúrák nagyon elővigyázatosak lesznek és úgy fognak megjelenni, mint a béke közvetítői, vagy mint felszabadító segítség. Családjaitok fenntartása ellenében, ellenőrizni fogják tulajdonaitokat, amelyeket végül is megkaparintanak maguknak. Engedélyt kell majd kérnetek tőlük arra, hogy családjaitokat táplálhassátok. Ahhoz pedig, hogy utazhassatok, egy speciális formalitásra lesz majd szükség, ezért fel lesztek szólítva, hogy fogadjátok el a jelet – az Antikrisztus jelét. Fussatok gyermekeim! Rejtőzzetek el! Mert ez még nem minden! Azt is meg fogják határozni nektek, hogy hogyan imádkozzatok, de az nem Isten lesz, akit imádni fognak. Gyermekeim, ezek nem mások, mint a sátán hadseregei, akik lelkeiteket akarják ellopni.

Ti, akik bennem hisztek, legyetek készen. Térjetek vissza Egyházaitokhoz és imádkozzatok Istenhez, az Örök Atyához. Alkossatok imacsoportokat és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Könyörögjetek a megbékélés kegyelméért, hogy a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekkor lelketek állapotát alázattal el tudjátok fogadni. Nincs mitől félnetek.

Imádkozzatok családtagjaitokért és barátaitokért, gyermekeitekért és szomszédjaitokért is. Ők is mind fel kell készüljenek. Amikor létezésem igazságát felismerik, nagyon sokan fognak megtérni! Sokan nem fogják tudni elviselni azt a sokkot, amikor azzal a ténnyel fognak szembesülni, ahogyan Engem bántottak. De lesznek olyanok, akiknek ez nem fog gondot okozni. Mostantól ketyeg az óra.

Könyörögjetek Hozzám segítségért

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer, okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell Előttem nyissátok szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg szívetek és lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvédeni.

Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek gyermekeim és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzeleteteket. De örvendjetek, a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé vállnak. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

 

Elérhetőség