Én most készítem fel a világot Második Eljövetelemre, és emiatt sokan utálni fognak Engem

2013.12.09 16:15

Drága szeretett leányom, semmi sem sért jobban Engem, mint az, amikor azok, akik ismerik az Atyám Könyve által a világnak adott Tanításaimat, de mégis úgy értelmezik Isten Szavát, hogy az megfeleljen vágyaiknak. Azok, akik megpróbálnak mások fölött zsarnokoskodni, és akik Szent Szavamat eszközként használván, gyötrik őket, súlyos hibát követnek el. Ők nem a Szeretet Ajándékát használják az Igazság átadásában, hanem annak ellenkezőjét, az ereikben folyó gyűlöletet, amelyet a büszkeség bűne okoz. Nem tudjátok, hogy az Én Igém örökkévaló? Ez olyan egyszerű, hogy minden ember – beleértve azokat is, akik gyenge értelemi képességgel születtek, valamint azokat, akiknek nincs tudomásuk Rólam – meg tudja érteni, hogy mi az, amit mondok Nekik. Miért is értelmezném Szavamat egyeseknek egyféleképpen, másoknak pedig másképpen?

Atyám Parancsa szerint most készítem fel a világot Második Eljövetelemre, és ezért sokan fognak utálni Engem. Azok közületek, akik azt gondolják magukról, hogy a kevés kiválasztott elithez tartoznak, és akik önjelölt próféták, nem alkalmasak arra, hogy megtöröljék Lábamat: annyira tele vagytok gyűlölettel. A gonosz szellem ösztönöz benneteket, és annyira büszkék vagytok, hogy érzéketlenek vagytok a Szentlélek Igaz Hangjára. A Szentlélek nem tudna soha rátok, a megkeményedett, gyűlölettel teli lelkekre ereszkedni, mivel ti nem Engem képviseltek. Nektek, akik megértitek a Legszentebb Könyvbe, a Bibliába foglalt Igazságot, tudnotok kell, hogy nem szabad visszaélnetek a tudás ezen Nagy Ajándékával. Nektek nem szabad abból soha semmit elvennetek, vagy bármit is hozzátennetek. Azzal sem szabad próbálkoznotok, hogy új értelmezéseket és jelentéseket alkossatok belőle.

Én mindnyájatokat felkészítelek, mert egyébként a legtöbben nem fogadnák el közületek Isteni Irgalmasságomat. Ha Én nem készítenélek fel benneteket rendesen, akkor nem állnátok készen. És mégis mindazonáltal, hogy Én beszélek most Hozzátok, közületek sokan sértegetnek Engem. Ha rosszat tesztek másoknak, nagy szenvedésben lesz részetek. Nektek, akik rosszat tesztek másoknak, s aztán azt mondjátok, hogy ezt az Én Nevemben teszitek, tudnotok kell, hogy soha nem csatlakozhattok Hozzám a Paradicsomban. Ha elutasítjátok Isten Szavát, nem fogjátok soha elfogadni az Igazságot. Annyira makacsok vagytok, annyira el vagytok telve önmagatokkal és önigazolással, hogy nem vagytok képesek azt az Igaz Szeretetet érezni, amely egyedül csak Tőlem, Jézus Krisztustól jöhet. Távozzatok Tőlem, nem ismerlek benneteket! Ti nem Tőlem valók vagytok.

A gonosz szelleme sokakat meg fog győzni arról, hogy Igazságosságom annyira irgalmas, hogy mindenki felvételt fog nyerni Új Paradicsomomba. Hamarosan minden Igazságot, amelyekről az Evangéliumok tanúskodnak, felül fognak vizsgálni, és ezután különböző megvilágításban fognak értelmezni. Sokan meg lesznek tévesztve, és nem fognak törődni azzal, hogy felkészítsék a lelküket, beleértve azokat is, akik hisznek Második Eljövetelemben. Ez a hamis biztonságérzet lesz a legnagyobb megtévesztés, amit annak érdekében dolgoztak ki, hogy megtagadják az embertől az Isten Országához való természetes jogát. Ahol az ember nem keresi a kiengesztelődést a bűneire nyert bocsánat által, ott a megváltás sem lehetséges az Én Szememben.

Igazságosságom Keze le fog sújtani az emberiségre. Én külön fogom választani a hálátlan lelkeket – azokat, akik úgy döntenek, hogy az aranyból és ezüstből készült hamis isteneket és az e világi büszke vezetőket bálványozzák – a szelídektől és az alázatosaktól. Irgalmat fogok gyakorolni azokkal szemben, akik Hozzám könyörögnek, hogy védjem meg őket, de azok a hangoskodó és telhetetlen önjelölt próféták, akik visszatartják Tőlem a lelkeket, nem fogják soha Irgalmamat keresni, mert büszkeségük csak arra fog szolgálni, hogy örökre elszakadjanak Tőlem.

Jézusotok