Ha egyszer Én a tietek Vagyok, akkor mindenetek megvan

2014.03.02 20:14

Drága szeretett leányom, vannak küzdelmi időszakok, amikor az emberek tehetetlennek érezhetik magukat. Vannak tragikus időszakok, amikor félelmet éreznek. És vannak olyan időszakok, amikor az ember kétségbeesik, és minden remény elpárolog az életéből. Aztán ott vannak a nyomorúság időszakai is, amikor az ember elszakítja magát azoktól, akiket szeret, amikor úgy érzi, hogy nehéz elviselnie számára az életet. Azoknak, akik efféle fájdalmakat viselnek el, ezt mondom: hívjanak Engem, Jézusukat, és kérjenek meg, hogy vegyem el minden fájdalmukat. Ajánljátok fel Nekem minden megpróbáltatásotokat, amikor már túl nehéz azokat elviselnetek. Abban a pillanatban, amikor átadjátok Nekem szörnyű szenvedéseteket, Én felemelem a felhőt, amely elsötétíti a lelketeket, és összezavarja elméteket.

Soha ne törjetek meg a szenvedés hatására. Soha ne érezzétek azt, hogy minden reménytelen, mert ha egyszer Én a tietek vagyok, akkor mindenetek megvan. Én vagyok a ti mankótok ebben az életben, és csak egyedül Én segíthetek nektek. Az embernek mindig törekednie kell a túlélésre, harcolnia kell az igazságtalansággal szemben, támogatnia kell az erkölcsi tisztaságot, és soha nem szabad félnetek hirdetni az Igazságot.

De amikor tanúi vagytok valaminek, ami az igazságtalanság miatt nagy fájdalmat és szenvedést okoz nektek, akkor az ilyen  megpróbáltatások idején egyedül csak Én tudlak benneteket fenntartani.

Semmi sem nyújthat igazi vigasztalást nektek abból, amit a világ felkínál szükségetek ezen idején. Egyedül Én, Jézus Krisztus adhatom meg nektek az elme nyugalmát, az erőt és a bátorságot, hogy ellenálljatok a gyűlöletnek, az igazságtalanságnak, az üldöztetésnek és az elszigeteltségnek. Én kell, hogy legyek az első, akit választotok szükségetek idején, mely során hívnotok kell Engem. Egyedül Én fogok nektek nyugalmat, békét és felszabadulást hozni szorongásotokból, mert Én vagyok a Szeretet, és amikor a lelketekben szeretet lakozik, bármit meg tudtok tenni.

Jézusotok