Hamarosan azt fogják hivatalosan bejelenteni, hogy a Pokol egy olyan hely, ami nem létezik

2014.01.12 20:28

Drága szeretett leányom, ha nem Én, Jézus Krisztus lennék, Aki jelenleg a világhoz szólok, sok lélek nem lépne be soha a Paradicsom Kapuin.

Oly sok hálátlan lélek nem engedelmeskedik többé Törvényeimnek és így a saját értelmezéseiket alkotják meg, melyeket Én visszataszítónak találok. Az Igazságra vonatkozó előírások Ajándékként adattak az emberiség számára, mintegy eszköz, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy az üdvösség jogát kiérdemelje. Nem tudjátok, hogy nem élhettek az Isten Törvényeiről alkotott változatotok szerint és aztán elvárjátok, hogy belépjetek a Paradicsomba?

Az ember arroganciája megelőzte az alázat szellemét. Az ember már nem olyan módon szolgálja Istent, ahogyan az elrendeltetett számára. Ehelyett a saját elképzelése szerint egy látomást alkotott arról, hogy minek véli a Mennyországot. Manapság egyetlen szolgám sem utal soha a Pokol létezésére – azok, akiket kineveztek, hogy szolgáljanak Engem. A Pokol szavának puszta említése feszélyezteti felszentelt szolgáimat, mert félnek, hogy szembesülniük kell egy szekuláris világ gúnyolódásával, melyet már becsaptak. A Pokol sok szegény lélek otthona és mennyire fáj Nekem, amikor látom a gyanútlan lelkeket, amint belevetik magukat a rémület mélységébe abban a pillanatban, amikor az utolsó lélegzetüket veszik.

Isten gyermekeinek most beszélni kell annak sürgősségéről, hogy imádkozzanak azokért a lelkekért, akik vakok az Igazságra. Hamarosan azt fogják hivatalosan bejelenteni a Pokolról, hogy egy olyan hely, ami nem létezik. A lelkeknek azt fogják mondani, hogy Isten minden gyermeke meg fogja kapni az Örök Életet, amennyiben méltányos és méltóságteljes életet élnek – függetlenül attól, hogy hisznek Istenben, vagy sem. De ez egy hazugság lesz. A Pokolból nincs visszaút. Az egy örökkévalóság.

Sok lélek sorvad a Pokolban, akik láthatóan – úgy személyesen, mint nyilvánosan – elutasítottak Engem. Keserű megbánásuk rosszabbá teszi az amúgy is szörnyű szenvedésüket és a Sátán gyűlöletét. Ha már egyszer a Pokolban vannak, a Sátán (az ő) minden gonosz és aljas alakjában megmutatkozik számukra és az irántuk való gyűlölete minden másodpercben elárasztja őket. Az iránta (a Sátán) való ellenérzésük – ugyanazon fenevad iránt, akinek tisztelettel adóztak földi életük során – önmagában is sok fájdalmat okoz számukra. De a legtöbb gyötrelmet a Tőlem való szétválás és az általuk megtapasztalt sötétség fogja okozni.

Bárki, aki azt mondja nektek az Én Nevemben, hogy a Pokol nem létezik, az nem érdekelt abban, hogy segítsen nektek lelketek megmentésében. Ha meg vagytok győződve arról, hogy a Pokol nem létezik, akkor tévesen feltételezitek, hogy a bűnnek nincs jelentősége.

Ti nem szolgálhattok Engem, ha úgy vélitek, hogy a bűn nem létezik. Ti nem élhettek egy dicsőséges örök életet Királyságomban, ha nem kértek Engem, hogy bocsássam meg nektek bűneiteket. Ez lesz a magja a hamarosan bevezetésre kerülő új tannak, amelyre kényszeríteni fognak benneteket, hogy lenyeljétek azt. Ez lesz az, amikor becsapnak benneteket, hogy elhanyagoljátok az Úr Nagy Napjára felkészíteni a lelketeket, amikor eljövök, hogy Enyéimként visszaköveteljelek benneteket.

Azért mondom ezt nektek, hogy figyelmeztesselek benneteket, nem pedig megfélemlítésként. Arra kérlek benneteket, hogy fogadjátok el a bűnt, mint életetek részét, de arra sürgetlek benneteket, hogy a hét főbűnt továbbra is kerüljétek, mert ha megteszitek, akkor a Kegyeimben részesültök. Mindig meg kell vallanotok a bűneiteket. Tegyétek ezt naponta. Mondjátok el Nekem és kérjetek Engem, hogy bocsássak meg nektek. Ti pedig, akik nem részesülhettek a Gyónás Szentségében – akik más hitfelekezetet és vallást követtek – el kell fogadnotok a Teljes Búcsú Ajándékát, amelyet Én adtam nektek.*

Vigyázzatok a lelketekre, mert a lelketek az, ami örökké élni fog. Ti a két helyből – a Pokol és Királyságom – csak egyetlen egy helyen fogtok örökké élni.

Jézusotok

*: 24-es Keresztes Imahadjárati ima