Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

2011.01.14 10:00

Szeretett leányom, most más tartalmúak lesznek üzeneteim, mint eddig voltak. Az eddigi üzeneteimben gyermekeimet a sürgető időre figyelmeztettem, arra hogy itt az ideje a megtérésnek, a megbánásnak, most pedig olyan üzenetek következnek, amelyek a lelkeket a tökéletességre segítik elő.

Leányom, habár mindegyikőtök számára jogos haza a Paradicsom, mégis azt kell mondanom, hogy bejutni oda, nem olyan egyszerű. A bejárat szűk, ennek megfelelően kevés azoknak a száma, akik a megfelelő időben bejutnak rajta. Ahhoz, hogy bejussanak rajta, alázatot kell, hogy mutassanak és teljesen az Én karjaimra kell bízzák magukat. Ha be akarnak jutni a Mennyországba, akkor el kell, hogy hagyják a büszkeséget, az akaratosságot, és le kell vetkőzniük az anyagi javaktól való függőséget.

Azok a gyermekeim, akik ezt a lelki utazást velem együtt akarják elkezdeni, sürgősen meg kell értsék a következő Igazságot: sokat kell dolgozniuk önmagunkon, akik Atyám birodalmába be akarnak jutni és meg kell érteniük a lényegében szükséges feltételeket.

 

Az alázat fontossága

Az alázat egy olyan fogalom, amelyet gyermekeim csak tanításaim által értenek meg. Követőim közül sokan megértették ennek értelmét, azonban tartalma összezavarta őket. Az alázat nem más, mint őszinteség. Ez azt jelenti, hogy az Én Nevemben méltósággal elviselitek a megpróbáltatásokat, a kihívásokat és a szidalmazásokat.

Tanácsom a következő: képzeljétek el, hogy kisgyermekek vagytok, egyszerű, ártatlan gyermekek, akik ezt a gonosz világot, amelyet, mint felnőttek már alkalmatok volt megismerni, nem ismerik. Imáitokat, minden alakalommal, gyermeki szemmel és szívvel tárjátok elém.

Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat.

Amikor a hiteteket véditek meg, ne veszítsétek el a türelmeteket

Ha alázatosak akartok lenni, akkor fogadjátok el az eseményeket, amelyek környezetetekben történnek, még akkor is, ha azok túl fájdalmasak számotokra. Mutassatok mindenkor méltóságot, még akkor is, ha jelenlétetekben a Nevemet gyalázzák. Mindenképpen védekezzetek, ha úgy akarjátok, akkor lehet védekezésetek akár szenvedélyes is, de sohase hagyjátok, hogy a tettes megalázva távozzon.

Türelemmel magyarázzátok el tanításom igazságait. Ne veszítsétek el önuralmatokat és ne mutassatok félelmet velük szemben. Legyetek kitartóak. Védjétek meg magatokat, de azt csak tanításaim alkalmazásával tegyétek. Ne féljétek az igazságot kimondani. Ne cseréljétek fel az alázatot a gyávasággal. Vannak olyan követőim, akik felfogták az alázat igazi értelmét, de amikor a Nevemet gyalázzák, hallgatásba merülnek. Igen, magát a személyt sohase ítéljétek el, azt, aki Engem gúnyol, vagy az Atyát gúnyolja, vagy szeretett Anyámat, de ne vonjátok ki magatokat a hit megvédése alól.

A bánat Isten ajándéka

Amikor úgy szóltok Hozzám, mint egy gyermek, tartsátok szemetek előtt: még akkor is vezetni foglak benneteket, ha bánat ért titeket, csak nyissátok meg szíveteket és forduljatok Hozzám teljes bizalommal. Ne forduljatok el Tőlem.

Gyermekeim, ha bánatotok kibírhatatlan tűnik, gondoljatok arra, hogy a bánat Isten ajándéka, és nem más, mint áldás. A megtisztulás, bánat és szenvedés által következik be. Szenvedéseiteket ajánljátok fel Nekem. Ha így cselekedtek, a passió kínjait csökkentitek, mert ezeket újra és újra átélem, amikor a világ borzalmait látom.

Akkor kezdődik meg a megtisztulás, amikor elfogadtok minden nehéz bánatot és szenvedést és örömmel felajánljátok azokat az emberiség megtéréséért. Megértem, hogy ezt gyermekeim számár nehéz felfogni. Ezt is meg fogjátok érteni, amikor közelebb kerültök Hozzám, azáltal, hogy szíveteket megnyitjátok, hogy szabad akaratotokat átadjátok, és teljesen Rám bízzátok magatokat. Így egyesültök Velem. Ha így cselekedtek, megpróbáltatásaitok és szenvedéseitek nem lesznek nehezek. Idővel pedig már örömmel fogjátok szenvedéseiteket szívetekbe fogadni, különösen akkor, ha azokat, mint ajándékot ajánljátok fel Nekem. A szenvedés Isten egyik ajándéka, amit Ő hagyott jóvá. Azok a lelkek, akiknek ilyen módon segítetek, Atyám birodalmában helyet biztosítanak számotokra.

Gyermekeim, ezek a tanítások nem újak. Talán csak nem emlékeztetett benneteket az egyszerű igazságra. Üzeneteim és tanításaim sohasem változtak. Ezek egyszerű tanítások amelyeket az Evangélium és a Tíz Parancsolat is összefoglal. Ne felejtsétek, ha önmagatokat másoknak ajándékozzátok, akkor Nekem adtátok magatokat. Amikor felebarátaitoknak szeretetet adtok, úgy azt Nekem adtátok, Engem szerettek.

Úgy bánjatok embertársaitokkal, ahogyan azt szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Amikor valakire haragszotok, és kárt okoztok neki, vagy valamiért büntetni akarjátok, sohase feledkezzetek meg arról, hogy benne élek. Amikor, másban kárt tesztek, Velem teszitek.

Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg, ahányszor valakinek megbocsájtotok, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg szeretetem és irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek.

Imádkozzatok az állhatatosságért. Kövessétek az Én életemet. Nem lesz könnyű, de még az ilyen kis tettek is a lelkek segítségére válnak.

 

Szeretett Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus – Az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű