Isten az Atya: Ahogyan Fiamat keresztre feszítették, éppúgy feszítik keresztre földi Egyházát is

2012.08.02 10:06

Drága leányom, Fiam Egyházának megpróbáltatása a Földön már elkezdődött.

A megkorbácsolás, az üldöztetés készülőben van.

Ahogyan Fiamat keresztre feszítették, éppúgy feszítik keresztre földi Egyházát is.

A megpróbáltatás most történik.

Fiam azért lett küldve, hogy megmentse az emberiséget a Pokol tűzétől.

Kereszthalálát, mely egy szörnyű, kegyetlen rémtett volt, eszközként engedélyeztem, hogy egy jövőt kínáljak gyermekeimnek.

Fiam Teste, az Ő Egyháza lett a Földön. Papjai és felszentelt szolgái átvették apostolai helyét.

Most a történelem meg fog ismétlődni, mivel Ő újra visszatér, hogy megszabadítsa az emberiséget, és visszaszerezze drága gyermekeimet, hogy beléphessenek Paradicsomomba.

Fiam az igazságot hirdette, és sok embert gyűjtött össze, akik követték Tanításait, és akik nem kételkedtek Szavában.

Aztán azok árulták el, akik közel álltak Hozzá és az ő soraikon belül hűek voltak Hozzá.

Egyházát, a Katolikus Egyházat szintén elárulták, a saját folyosóin belül.

A kísértést a Sátán idézte elő, és Fiam haláláért egy nagy gonoszság volt felelős.

Mai Egyházának megdöntése már egy ideje elkezdődött. Amint azt Fiammal is tették, sok követő – akik hűségesek az Általam lefektetett Szent Igéhez -, cserbenhagyta Őt.

Aztán elkezdődött a megpróbáltatás, amikor a Fiamat eretnekséggel vádolták. Fiam Egyháza a Földön szintén ezt a sorsot szenvedte el.

A köztük lévő gonoszok miatt, akik súlyos bűntettet követtek el az emberiséggel szemben, sok hűséges követő hagyta el az Egyházat.

Sorra hagyták el Fiamat, és dobták el Tanításait.

Fiam Egyházának megpróbáltatása a Földön hallgatásra bírta a papokat, amikor arról lenne szó, hogy megvédjék Fiam tanításait.

Ők attól félnek, hogy megsértik azokat, akik azok bűnei miatt tagadják meg Fiamat, akik közöttük vannak.

Most Fiam Egyháza, Szeretett Fiam keresztre feszítése óta az összes megpróbáltatás közül a legnagyobbal szembesül.

Egyházát könyörtelenül kigúnyolják, nemcsak a külső, hanem belső ellenségei is.

A Töviskoronát most Fiam Egyházának fejére fogják helyezni, és követői közül csak kevesen fognak mellette állni.

Akárcsak Fiam apostolai János kivételével, akik cserbenhagyták Őt a megpróbáltatása és kivégzése során, úgyszintén Szent Helytartómat is cserben fogják hagyni azok, akik a Vatikánon belül magas beosztásban vannak.

Őt, mint a Katolikus Egyház vezetőjét, arra fogják kényszeríteni, hogy saját hibáján kívül, megszégyenítve, egy szörnyű utat járjon végig.

Bár őt megkorbácsolják, kigúnyolják, és nevetséges színben tüntetik fel, mégsem ő az, akin a bosszújukat akarják kitölteni. Ez az Egyház Igazsága ellen, a Keresztény Egyház – mely Fiam önfeláldozása által jött létre – ellen fog irányulni, amelyre kiárasztják majd gyűlöletüket.

A Kereszténységet minden résében (repedésében), minden nemzetben, minden helyen, ahol Istent imádják, addig fogják ostorozni, ameddig elgyengül a kimerültségtől.

Úgy fogják azt felvezetni a Kálvária útján, mint Fiamat vezették: kikötözik, kötéllel rögzítik, amely lehetetlené teszi számára, hogy elkerülje a gyötrelmet.

Majd, miközben a dombra kapaszkodik, az út minden részén, egészen a csúcsig, kövekkel fogják dobálni, leköpik és kigúnyolják.

Aztán a Keresztre szegezik.

Kevés szimpátiát fognak mutatni iránta azok, akik az Egyházat hibáztatják bűneiért az ártatlanokkal szemben, mialatt ők az Egyház Fejét, Fiamat fogják elítélni.

Ők Fiamat fogják hibáztatni mások bűneiért, melyet a Sátán kísértése okozott.

Amikor már Fiam Egyházát Keresztre feszítették, akkor több száz őrt fognak küldeni, ahhoz a hatszáz katonához hasonlóan, akik a Kálvárián álltak azt biztosítván, hogy Húsának egy darabja se maradjon ki a büntetésből.

Egyházának egyetlen egy szolgája sem fog megmenekülni a büntetéstől, akik az Egyház iránti hűségüket hirdetik.

Amikor az Egyházat megfeszítették, akkor majd a táplálék és a víz megvonását teszik bizonyossá, egészen az utolsó leheletéig.

Tanítványai – akárcsak Fiam apostolainak az esetében -, sehol sem lesznek láthatóak.

Ők majd rejtekbe vonulnak, mert félni fognak a megtorlástól.

Mikor már az utolsó lélegzete látható lesz, minden elnémul majd egészen addig, amíg azok éljenzése, akik az Egyházat megfeszítették, a hamis tanokkal süketté teszik majd az egész világot.

Az egyház új fejének a hangja, a csalóé, a Hamis Prófétáé harsogni fog.

Mindenki megkönnyebbülve fog leborulni, hálából Irántam, a Legmagasságosabb Isten iránt. Mert ez az új kezdetnek fog látszani.

Ez után lesz az, hogy ezen egyházon belül, Fiam Jelenléte többé már nem fogja ékesíteni az oltárokat, mert ez nem lehetséges.

Ez után lesz az is, hogy Kezem, a szorongattatás idején, büntetésként fog lesújtani.

Ekkor fog az Armageddon csatája elkezdődni.

Ekkor majd eljövök Fiam által, hogy megmentsem a lelkeket.

Ne tagadjátok meg ezeket a próféciákat.

Ne rejtőzködjetek hamis védelmek mögé, mert ennek a napnak el kell jönnie.

Fiam Egyháza Keresztre-feszítésének be kell következnie a Végső Szövetség miatt.

De aztán az Egyház Dicsőséges Feltámadása, az Új Jeruzsálem, minden könnyet, minden szenvedést el fog törölni, és ezután az Új Korszak következik.

Bízzatok mindenkor Fiamban.

Sohase féljetek, mert Én a ti Atyátok vagyok, és eljövök majd, hogy megújítsam a Földet, és hogy összegyűjtsem minden gyermekemet ebben az utolsó csodában, melyet Dániel Könyve megjövendölt.

Az Igazság Könyve most már ki van nyilatkoztatva számotokra, gyerekek, amint az meg volt ígérve.

Ne utasítsátok vissza az Isteni beavatkozást, mert az Igazságot Én mondom.

 

A Legmagasságosabb Isten

Elérhetőség