Kérlek benneteket, imádkozzátok Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérét, és Nagypénteken kezdjétek el kilencedemet.

2012.04.04 01:00

Drága szeretett leányom, szinte elérkezett az idő a világ számára, hogy Kereszthalálomról elmélkedjen.

Ebben az időben, a 2012 –es év folyamán sürgősen szükségem van imáitokra azok számára, akik nem fognak felismerni Engem, és akik egyáltalán nem tudnak Rólam.

Ez rajtatok múlik, szeretett követőim, hogy segítsetek Nekem ezen szegény lelkek megmentésében, akiket közelebb kell vinnem Szent Keblemhez, annak érdekében, hogy felkészíthessem őket az Új Paradicsomomra.

Gyermekeim, fontos megmondanom nektek, hogy Nagypéntektől imádkozzátok az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét, és kezdjétek el az Isteni Irgalmasság kilencedét.

Nagyon fontos, hogy ezt a kilencedet minél többen végezzék el mások lelkéért. Ti nagy kegyelmeket fogtok kapni, és ezért Én sohasem foglak elhagyni benneteket. Meg fogom menteni a lelketeket, amikor az Ítélet napján Elém járultok.

Sohasem szabad elfáradnotok az imádkozásban, mások lelkének megmentéséért. Ti vagytok az Én hadseregem, és azok által a kegyelmek által, amelyeket adok nektek, Velem együtt fogtok dolgozni a Föld bűntől való megtisztításán, mielőtt Második Eljövetelem bekövetkezne.

Nem mindegyikőtöknek könnyű az imádkozás. A legjobb mód az, hogy egyesültök szomorú Kínszenvedésemmel, és szenvedésemről elmélkedtek, különösen nagy fájdalmamról a Getszemáni Kertben. Nagy Irgalmasságom így lesz majd a leghathatósabb. Pontosan a bűnösökért – beleértve a pogányokat is, aki nem kaptak esélyt arra, hogy megismerjenek Engem – szenvedtem a legtöbbet.

Azok, akik szeretnek Engem, tudják ezt.

Minél jobban bíztok Bennem, annál erősebb lesz Irgalmasságom. Annál jobban meg tudok bocsátani. Az Én Irgalmasságom olyan erőteljes, hogy képes az egész emberiség bűneit eltörölni

Azok, akik hisznek és megbíznak Bennem, magas életszentségre tesznek szert, mivel segítségükkel testvéreik lelkének megmentését részesítik előnyben. Ők mindezt Irántam való szeretetből teszik, mert tudják, hogy ez sok vigasztalást hoz Számomra.

Nektek, az Én tiszta és igaz követőimnek, akik oly nagyon szerettek Engem, tudnotok kell, hogy a szívetek nagylelkűségével meg tudom menteni a bűnösöket.

Bűnösök, nektek meg kell azt értenetek, hogy ti vagytok azok, akikért Én meghaltam, és akik után a legjobban szomjazom. Én a bűnösök iránt nagy szánalmat mutatok.

De nektek, követőim, akik szintén bűnösök vagytok, teljesen meg kell bíznotok Bennem. Ha ezt megteszitek, akkor számos különleges kegyelemben részesítelek benneteket.

Minél többször kéritek segítségemet, annál többet kaptok belőle. Ez által a kötelék által, amely köztetek és köztem van, segíthettek nekem mások lelkének megmentésében, hogy ne fulladjanak bele a kétségbeesésbe és a reménytelenségbe.

Gondoljatok az Én Isteni Irgalmasságom kilencedének az erejére és azokra a lelkekre, akiket ti ebben az évben Számomra megmentetek.

 

Szeretett Jézusotok