Lehet, hogy ők nem hallgatnak meg, de Isten Szavát mégis át kell adni nekik

2012.07.07 03:30

Drága szeretett leányom, amikor arra kérem az emberiséget, hogy meghallgassák Hangomat, de akik szeretnek Engem, azt mondják, hogy ilyen módon Én soha nem beszélhetnék, akkor ők megsebeznek Engem.

Bárcsak meghallgatnának, akkor a Szívem feloldódna, és nagyon sok lélek megmenekülne.

A felkészülést Második Eljövetelemre Isteni Ajkaimmal közlöm ezeken az üzeneteken keresztül.

A próféták a Születésemre való felkészülést is előre megismertették, hogy figyelmeztessék Isten gyermekeit a Messiás eljövetelére.

Miért nem hajlandók elfogadni Tanítványaim a Földön, hogy Atyám elküldheti prófétáit, hogy kihirdessék Második Eljövetelemet?

Milyen keveset tudnak valóban arról, hogy mily módon készíti fel Örök Atyám a nagy eseményekre az emberiséget.

Most fontos, hogy Papjaim, felszentelt Szolgáim meghallják Hívásomat, mert szükségem van a segítségükre. Mégis sokan nem fognak válaszolni. Üzeneteim miatt elutasítanak majd Engem.

Ők csak akkor ismerik majd fel az Igazságot, amikor már túl késő lesz.

Leányom, Üzeneteim hirdetésétől soha nem kell tartanotok, azon személyeknek is, akiket furcsának és ijesztőnek találtok.

Lehet, hogy ők nem hallgatnak meg, de Isten Szavát mégis át kell nekik adni.

Nem az emberek dolga, hogy megparancsolják neked, hogy Isten Szent Szavának közlését hagyd abba.

Zárd be a füled, és hagyd figyelmen kívül megvető véleményüket, mert az nem fontos.

A következőket mondom azoknak, akik magukat Keresztényeknek nevezik, és megvetik Üzeneteimet:

Azzal, hogy szétszeditek Szavamat, megbotránkoztatónak találjátok, vagy kigúnyoljátok azt, elvágtátok azt a kötelet, amely Szívemhez köt benneteket.

Ti azért nem tudjátok elfogadni Üzeneteimet, mert azt gondoljátok, hogy ismertek Engem, és felismeritek Szavamat, amikor kimondják azokat. Valójában ti áldozatul estetek a csalónak, aki megvakított benneteket az Igazsággal szemben.

Még egyszer felszólítalak mindnyájatokat, hogy hívjatok Engem, szeretett Jézusotokat, és engedjétek meg Nekem, hogy megnyissam szíveteket.

Engedjétek, hogy eltöltselek benneteket a Szentlélek erejével, hogy felismerjetek Engem.

A papoknak: arra sürgetlek benneteket, hogy értsétek meg, az idő elérkezett Dániel próféciáinak kibontakozására, és a Jelenések Könyvében lévő Pecsétek felnyitására Általam, az Isten Báránya által.

Emlékezzetek Ígéretemre.

El fogok jönni ismét, ítélni élőket és holtakat.

Azon Ígéretem, hogy örök életet hozok mindazoknak, akik hűségesek Hozzám, most kerül kibontakozásra.

Nektek meg kell győződnötök arról, hogy kellőképpen felkészültetek-e erre a Dicsőséges Eseményre.

 

Jézusotok

 

Elérhetőség