Ne engedjétek, hogy a jövő félelme eluralkodjon rajtatok, mert ez nem az Én óhajom

2012.10.21 17:50

Drága szeretett leányom, oly sok ember, akik elfogadják üzeneteimet, feleslegesen aggódik a világ jövője miatt. Ez érthető.

Nekik sohasem szabad azt érezniük, hogy kötelesek mindennel felhagyni és a hétköznapi életüket figyelmen kívül hagyni, elhanyagolni a munkájukat, családjukat vagy szeretteiket annak érdekében, hogy lelkeket mentsenek.

Én, a ti Jézusotok, mindig gondoskodni fogok tulajdonomról. Nektek nincs miért félnetek Tőlem. Minden, amit kérek, az a ti imátok a lelkek megmentéséért.

Ne engedjétek, hogy a jövő félelme eluralkodjon rajtatok, mert ez nem az Én óhajom.

Azonban elvárom, hogy időt szánjatok az imára és áldozatokra, amint ezekben az Üzenetekben utasítottalak benneteket. Folytassátok hétköznapi életeteket, bár Szent Szavam örökre meg fogja változtatni azt a módot, ahogyan ti az életet látjátok.

Többé nem fogjátok ugyanazt érezni a világi dolgokról, vagyis ahogyan azt a múltban láttátok. Bár továbbra is életetek része lesz, mégsem lesz többé ura életeteknek.

Ne feledjétek, hogy ti nem szolgálhattok két úrnak, mert csak egy létezik, és ez Isten.

Nem várom el Tanítványaimtól, hogy mindenről lemondjanak, csakhogy kövessenek Engem. Nem várom el követőimtől, hogy hátat fordítsanak napi feladataiknak, csakhogy kövessék Üzeneteimet. Nem, Én a szereteteteket kérem. Nektek követnetek kell Isten Törvényeit. Éljétek életeteket Tanításaim szerint. Tiszteljétek a Szentségeket. Mutassatok szeretetet egymás iránt, és imádkozzatok azok lelkéért, akik nem tudnak magukon segíteni.

Menjetek békével, abban a tudatban, hogy nagy az Én Irgalmasságom, és az emberiség iránti Szeretetem le fogja győzni a fenevad tetteit, és azt a szörnyű szenvedést, melyet ő okoz ebben a világban.

Legyetek békében. Megáldalak benneteket.

Jézusotok