Ne keressetek értelmi érveket, amikor Létezésemet próbáljátok igazolni, mert Én nem ebből a világból való vagyok

2013.05.05 16:15

Drága szeretett leányom, a Tőlem, Jézus Krisztustól, az Emberfiától való elkülönülés fájdalma sokak számára ismeretlen, de amikor eljön a nap, amikor Fényem a vége felé el fog tűnni, nyilvánvaló lesz, hogy a szenvedés milyen nyomorúságos.

Azoknak, akik ismernek és szeretnek Engem, tudniuk kell, hogy mit hoz a fájdalom magával, amikor a bűn korlátot képez a bűnös és Isten között. Azok, akik nem ismernek Engem, és azok, akik elutasítanak Engem, az utolsó három napos sötétség alatt meg fogják majd tapasztalni ezt az elkülönítést, amikor Isten Jelenléte már sehol sem lesz megtalálható. Csak akkor fogják végre megérteni, amikor Isten Világossága eltűnik, hogy Isten nélkül nincs élet. Mindaz, ami marad: egy üresség, egy pusztaság és sötétség.

Én vagyok a Világosság, amelyet az ember – tudtán kívül – keres a nap minden másodpercében. Mivel az ember arra törekszik, hogy békére és boldogságra találjon, mindenhol, ahol csak tudja, megpróbálja megtalálni azt. Ő arra fogja felhasználni a világ anyagi javai után való törekvéseit és a test vágyainak kielégítését, hogy igényeit kielégítse – melyeknek sohasem lehet eleget tenni- és olyan hamis vallásokat fog követni, melyek nagy személyes elégedettséget ígérnek. Ezen dolgok közül egyik sem fogja őt Isten Világosságába vinni. Még azok is, akik szellemi eszközök és tudás által keresnek válaszokat, soha nem fognak békére és válaszra találni, kivéve, ha megnyitják szívüket Isten Igaz Szeretetére.

Én mindazokhoz eljövök, akik keresnek Engem. Örömömet lelem azokban a lelkekben, akik buzgó egyszerűséggel csakis az Én Szeretetemet keresik. Az ilyen embereket elárasztom a Szentlélek Ajándékával. Ahhoz, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, teljesen meg kell bíznotok Bennem. Csak ha átadjátok nekem akaratotokat, érezhetitek Jelenlétemet. Azoknak, akik próbálnak megtalálni Engem, de azt nehéznek találják, a következőket mondom:

Ne keressetek értelmi érveket, amikor Létezésemet próbáljátok igazolni, mert Én nem ebből a világból való vagyok. Ne vakítsátok el magatokat az örök élet létezésével szemben. Ez (az örök élet) rátok vár, feltéve, ha tudnátok bízni Bennem és megengednétek, hogy eljöjjek a szívetekbe és a lelketekbe. Meg fogom ismertetni Magam veletek. Mindaz, amit tennetek kell, hogy hívtok Engem. Nektek hamarosan hívnotok kell Engem, mert amikor Jelenlétem eltűnik a Földről, akkor lehetetlen lesz számotokra, hogy megkeressetek Engem, és a lelki fájdalomtól tehetetlenül fogtok barangolni, megpróbálva megtalálni Engem.

Azoknak, akik úgy gondolják, hogy hitükben erősek, és akik azt hiszik, hogy közel állnak Hozzám, tudniuk kell, hogy milyen hamar el fognak esni, ha a jövő tabernákulumaiban már sehol sem leszek megtalálható. Ha a sivárság szörnyű napja egyszer bekövetkezik, ők sírni fognak a kétségbeeséstől, és a fenevad hatalma olyan lesz, hogy sok lélek túl gyenge lesz ahhoz, hogy megtartsa Szent Szavamat.

Nektek kérnetek kell a segítségemet és meg fogjátok azt kapni. Hívjatok Engem alázatos lélekkel és Én válaszolni fogok. Kérjetek Engem, hogy védjelek meg benneteket és Én drága Véremmel borítalak be benneteket úgy, hogy semmi sem fog az Igazság ösvényén megállítani titeket, mely az örök üdvösségre vezet.

Szolgáljatok a saját értelmezésetek szerint Engem, mint ahogyan szolgálnotok kellene Engem, és nektek óvatosnak kell majd lennetek. Tegyetek úgy, ahogyan mondtam Nektek. Éljétek életeteket Szavamnak megfelelően és Én hordozni foglak benneteket. Csak becstelenítsetek meg Engem oly módon használván Szent Szavamat, ami másoknak szenvedést okoz, és akkor a Tőlem való elkülönítés legnagyobb fájdalmát fogjátok elviselni.

Jézusotok