Nem az Én Lábaim elé fognak leborulni. Nem az Én Lábaimat fogják megcsókolni, hanem Szolgáimét, Követőimét és a bűnösökét

2013.03.29 19:00

3. Nagypénteki Üzenet

Drága szeretett leányom, amikor Iskarióti Júdás elárult Engem, megfogta a Fejemet és arcon csókolt. Amikor azok, akik Egyházamat vezetik, azt mondják, hogy szeretnek Engem és aztán elárulnak, akkor egyértelműen az árulás csókját fogjátok látni.

Nem az Én Lábaim elé fognak leborulni. Nem az Én Lábaimat fogják megcsókolni, hanem Szolgáimét, Követőimét és a bűnösökét.

A felebarát szükséglete iránti aggodalom kifejezésre juttatása csodálatos dolog. De amikor az ember fizikai jólétének igényét a lelki szükségletek elé helyezitek, akkor ti már nem Engem, Jézus Krisztust követtek.

A humanizmus nem egyenlő a Kereszténységgel és sohasem szabad azzal összetéveszteni. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy mindent átadtok Nekem, Lábaimnál teljes alázattal átadjátok magatokat Nekem. Azt jelenti, hogy megengeditek Nekem, hogy vezesselek benneteket. Engedelmességet jelent Törvényeimmel szemben és azt, hogy mindent megtesztek, amit csak tudtok, hogy példát mutassatok a mindnyájatok iránt érzett Szeretetemről. Ma elárultak Engem.

Nem sokáig lehet és tudnak becsapni benneteket, mert ha egyszer Isten Házát belülről támadás éri, akkor annak csak zűrzavar lehet a következménye. Nektek fel kell vennetek a Kereszteteket és követnetek kell Engem, mert hamarosan be fogják kötni a szemeteket, és akkor megbotlotok és elestek a sötétségben.

Isten Fénye nélkül képtelenek lesztek látni.

Jézusotok