Nem tudjátok, hogy a Szentlélek nem tud és nem is akar belépni a megkeményedett szívűek lelkébe?

2012.02.29 05:30

Drága szeretett leányom, neked nem kell tudnod Atyám akaratának időzítését.

Követőimnek türelmesnek kell lenniük, amíg a világban minden fokozatosan kibontakozik, Atyám Könyvének jövendölése szerint. 

Mindez Atyám időzítése szerint fog megtörténni, a ti imáitok hatásának függvényében, melyek segíteni fognak a globális háborúk elkerülésében.

Nem tart már sokáig, amíg minden Ígéretem beteljesül.

Nektek, követőimnek, bíznotok kell Bennem, szeretett Jézusotokban.

Imádkozzatok a lelkekért, és hagyjatok mindent az Én Kezeimben.

Soha ne felejtsetek el Atyámhoz imádkozni, amilyen gyakran csak tudtok, az Élő Isten Pecsétjéért a magatok és családjaitok védelméért.

A Keresztes Imahadjárat 33. imájával kérjétek az Élő Isten Pecsétjét, és fogadjátok azt szeretettel, örömmel és hálával.

„Ó, Istenem, szerető Atyám,
Szeretettel és hálával elfogadom a Te védelmed Isteni Pecsétjét.
Istenséged körülveszi testemet és lelkemet, az örökkévalóságig.
Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyámnak Irántad való mély Szeretetemet és hűségemet.
Könyörgök Hozzád, hogy ezzel a különleges pecséttel védj meg engem és szeretteimet,
És én megígérem Neked, hogy életemet a Te Szolgálatodban élem, most és mindörökké.
Szeretlek, drága Atyám!
Megvigasztallak Téged, ezekben az időkben, kedves Atyám.
Felajánlom Neked, szeretett Fiad testét és vérét, lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért. Ámen.”

Legyen gondotok mások bátorítására is, hogy imádkozzák a Keresztes Imahadjárat 24. imáját (Javított változat az angol után!), hét napon át, bűneik bocsánatáért.

Ó, Jézusom, Te vagy a világosság a Földön, Te vagy a láng, mely minden lelket megérint.
Kereszthalálod áldozatára mi nem vagyunk méltók. Tudjuk azonban, hogy a Te szereteted irántunk nagyobb, mint amilyet mi tanúsítunk Irántad.
Ó, Urunk, add nekünk az alázat ajándékát, hogy ez által kiérdemelhessük Új Királyságodat.
Tölts el minket Szentlelkeddel, hogy előbbre jussunk, és vezesd hadseregedet, hogy hirdetni tudja Szent Szavad Igazságát, és készítsd fel testvéreinket is Második Eljöveteled dicsőségére.

Tisztelünk Téged.
Áldunk Téged.
Felajánljuk Neked önmagunkat, bánatunkat, szenvedéseinket ajándékként a lelkek megmentéséért.
Szeretünk Téged, Jézus.
Légy irgalmas minden gyermekedhez, bárhol is lennének. Ámen.

Mindazoknak, akik ezt a különleges ima- ajándékot kérdőre vonják, mely által Én teljes bűnbocsánatot ajánlok fel, tudniuk kell a következőket:

Én, Jézus Krisztus vagyok, az Emberfia, és Én hatalmat kaptam minden bűn megbocsátására.

Szent szolgáim is megkapták a bűn megbocsátásának hatalmát, melyet a Szentgyónás Szentsége által gyakorolnak.

Én azt kérem tőletek, hogy fogadjátok el a bűnbocsátás ajándékát, mely legfőképpen azok javát szolgálja, akik nem részesülhetnek a Szentgyónás Szentségében, vagy pedig nem tagjai a Római Katolikus Egyháznak.

Ti megtagadnátok ezektől az értékes lelkektől az Én ajándékomhoz való jogukat?

Miért próbálnátok elbátortalanítani azokat a lelkeket, akik elfogadják Isteni Szavamat, hogy részesei lehessenek bűnbocsánatomnak? Inkább azt szeretnétek, ha ők Szemeimben nem nyernének bocsánatot?

Nektek szeretetet kell mutatnotok testvéreitek iránt, és legyetek boldogok, hogy ők is megkapják ezt a különleges ajándékot Tőlem, szeretett Jézusuktól.

Minden bűnösnek joga van kérnie a bocsánatomat, ha igaz megbánást mutat lelkében, még akkor is leányom, ha ők nem olvassák Üzeneteimet.

Nyissátok meg a szíveteket, és imádkozzatok az alázat ajándékáért.

Nem tudjátok, hogy a Szentlélek nem tud és nem is akar belépni a megkeményedett szívűek lelkébe?

 

A ti Isteni Megváltótok,
Jézus Krisztus