Soha ne használjatok ki másokat tisztességtelenül az üzleti életben, sem a politikában, vagy bármilyen más élethelyzetben

2012.04.19 08:00

Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy mondd el minden követőmnek: imáik meghallgatásra találnak, és ennek eredményeképpen sok gonosz esemény enyhül.

Azt is szeretném a tudtodra adni, leányom, hogy szenvedéseitek eredményeként négymillió lelket tudtam megmenteni.

Irgalmam kiáradt Isten ezen gyermekeire, akik még ebben a világban élnek.

Más áldozatok is felajánlásra kerültek azon követőim által, akik imáikkal és böjtjeikkel segítettek Nekem egy szörnyű sorscsapástól megmenteni az embereket.

A ti erőtök, szeretetetek, hűségetek és állhatatosságotok azt eredményezte, hogy a sátán hatalma gyengülőben van.

Ez azt is jelenti, hogy az Egy – Világ – Csoport globális hatalma egyre gyengül.

Tudnotok kell, hogy az imádság gyengíti a gonoszságot a világban.

Minél több az ima, annál kevesebb a sátán hatalma.

Soha ne becsüljétek alá egyetlen személy imáját és szenvedését sem, mert az nagy haladékot jelent azok számára, akik különben a Pokol tüzével szembesülnének.

A szeretet, amit éreztek, és amelyet a születésetekkor kaptatok, mint természetes ajándékot, egy tiszta dolog.

A gyűlölet addig ritkán lép be az életetekbe, amíg el nem éritek az értelmesség korhatárát.

A kiskorú gyerekek az Én Szemeimben ártatlanok, tiszták és alázatosak, és a dolgokat egyszerű módon látják. Ez az igazi szeretet, amelyet meg kell próbálnotok visszaszerezni életetekben.

Amikor egyszerű módon tekintesz az életre, tiszteled Istent, az Atyát, a Mindenség Teremtőjét, és engedelmeskedsz az Ő Parancsolatainak, akkor újra olyan leszel, mint egy gyermek.

Tiszta, szerető és egyszerű szívűekké váltok, és mentesek lesztek minden rosszindulattól. Akkor megkapjátok majd a Szentlélek erejét úgy, hogy a hitetek rendíthetetlenné válik.

Olyanok lesztek, mint a gyerekek, de megkapjátok egy harcos fegyverzetét, az igaz és tiszteletreméltó tagságot Isten Hadseregében.

Az Új Paradicsom idejében mellettem lesztek, és Velem fogtok uralkodni.

Mások iránti szeretetetek legyen egyszerű. Soha ne kössétek feltételhez a szeretetet csak azért, hogy cserébe érte valamit kapjatok.

Helyette feltétel nélküli szeretetet kínáljatok fel. Úgy ajánljátok fel szereteteteket másoknak, mint egy ajándékot Istennek.

Mindenkit, akivel csak találkoztok életetek folyamán, Isten szemével nézzetek.

Minden embert Istent teremtett. Mindenki Isten szeretete által került a világba.

Annak ellenére, hogy bizonyos lelkek súlyos kereszt viselésére születnek, őket Isten szeretettel helyezte a világba.

Hibáitok ellenére is szeressétek egymást, Atyám tiszteletére.

Úgy fürkésszetek át minden arcot, és úgy nézzetek rá, mintha Isten Szemével látnátok azt a személyt.

Csak akkor fogjátok könnyebbnek találni, hogy mások megítélésétől tartózkodjatok.

Próbáljátok mindenkiben a legjobbat és a jót megtalálni. Mutassatok egymás iránt szeretetet és kedvességet.

Soha ne használjatok ki másokat tisztességtelenül az üzleti életben, sem a politikában, vagy bármilyen más élethelyzetben.

Amikor találkoztok a másokban jelenlevő gonoszsággal, akkor imádkozzatok állhatatosan a lelkükért, és ajánljatok fel Nekem, Jézusotoknak kisebb áldozatokat engesztelésül bűneikért.

Egy kis szenvedés, mások lelkéért hozott áldozat és az imádság képes a megjövendölt jövőbeli üldöztetés intenzitását enyhíteni.

Ha ezt megteszitek, akkor Atyám Irgalmassága a kegyelmek özönét árasztja a világra.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy imáitok segítsenek megfelelően felkészíteni az emberiséget – még mielőtt a Nagyfigyelmeztetés megtörténnék -, hogy csak kevesen vesszenek el még mielőtt esélyt kapnának arra, hogy lássanak Engem, amint a szeretet, az irgalmasság és a megbékélés nagy ajándékát mutatom be nekik.

 

Szerető Jézusotok,
Az emberiség Üdvözítője