Sokan közületek a félelem miatt fogják elutasítani ezt a Mennyei Hívást

2013.03.06 09:45

Drága szeretett leányom, felszólítom mindazokat a világban, akik hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, hogy hallgassanak meg Engem:

Közületek nagyon sokan nehéznek fogják találni, hogy elfogadják a szenvedést, amellyel majd szembesülniük kell az Én Nevemért.  

Mostanáig szenvedésetek arra a szomorúságra korlátozódott, amelyet a lelketekben éreztetek az emberek bűneiért és azért az Áldozatért, amelyet Én hoztam, hogy gonoszságaiktól megmentsem az emberiséget. Most ki fognak gúnyolni benneteket a Hitetekért és szégyenbe hoznak titeket, amikor védelmezitek Tanításaimat és Isten Törvényeit.

Sokan közületek a félelem miatt fogják elutasítani ezt a Mennyei Hívást. Elfogadni azt, hogy Én most a világgal kommunikálok, hogy felkészítsem azt Második Eljövetelemre, nem olyan dolog, amit az emberek könnyen el tudnak fogadni.

Mert, ki az Én prófétám? És kik azok, akik ő előtte jöttek az Én Nevemben? Honnan tudhatjátok, hogy ő az Igazságot mondja, az oly sok hamis próféta és csaló mellett, akik összezavarnak benneteket? Még sohasem volt olyan próféta küldve az Égből, aki ne szenvedte volna el a gúnyolódást, a sértegetést, a gyötrelmet és a kegyetlenséget. Egy sem. Sokat meggyilkoltak. Biztosak lehettek abban, hogy amikor a prófétáimnak adott Munkám gyümölcsei imát és megtérést eredményeznek, akkor azt Isten küldte a világba, hogy felkészítse gyermekeit, hogy visszatérjenek Hozzá.

Legyetek tudatában annak, hogy az Én igaz prófétáim kiállják az idők próbáját, és azok osztályrésze, akik figyelmen kívül hagyják azokat az Üzeneteket, amelyeket ők az emberi nem számára adnak, sikoltozás és fogcsikorgatás lesz. Amikor megtámadjátok Szent Szavamat, amelyet igaz prófétámnak adok, akkor ti beavatkoztok Isten Akaratába. Lehet, hogy e miatt most nem éreztek szégyent. Esetleg hihetitek azt, hogy ha megtámadjátok Prófétáimat, akkor megvéditek Szavamat, de idővel az a kár, amelyet utolsó Küldetésemnek okoztok a Földön, rettenetes félelmet és szomorúságot fog hozni nektek.

Ha szerettek Engem, akkor nyitva kell tartanotok a szemeteket és figyelmesen el kell olvasnotok utasításaimat. Amennyiben nem veszitek komolyan Figyelmeztetéseimet, amelyek Isten Szeretetéből adatnak nektek, akkor el fogjátok utasítani az Igazságot. Egyedül csak az Igazság menthet meg benneteket. Az Igazság az oxigén, amelyre szükségetek van, hogy életben tartsa lelketeket. Az Igazság nélkül nem fogtok tisztán látni Engem, arra sem lesztek képesek, hogy meghozzátok a megfelelő döntést. Ne feledjétek, Én vagyok az Igazság. Nélkülem nincs élet a számotokra.

Jézusotok

Elérhetőség