Szeretetem soha nem hervad el, soha nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. (&152.)

2014.05.31 08:20

Drága szeretett leányom, Szeretetem úgy lángol, mint egy kemence egyenként mindenkiért közületek. Szeretetem, a gonosz befolyás miatt, mely az emberiségre méretett, még nagyobb mértékben lobbant lángra. A világban lévő ördögi befolyás miatt a megtévesztés mindenféle formája árnyékolja be a lelkeket, a történelem ezen idejében, miközben a lelkekért folytatott végső harc folytatódik.

Minden férfi, nő és hét éven felüli gyermek meg fog küzdeni azért, hogy különbséget tudjon tenni a jó és a rossz között. Sokan el fogják nézni a gonosz cselekedeteket, és azt fogják mondani, hogy indokoltan cselekedtek. Azok, akik a gonosz szavakat, cselekedeteket és tetteket jónak ismerik el, melyeket a csaló ültetett a szívükbe, nem fognak bűnbánatot érezni.

Minden lélek, vallástól, fajtól, bőrszíntől vagy körülménytől függetlenül, össze fog zavarodni azt illetően, hogy mi az, ami Isten Szemében helyes, és mi az, amiről azt állítják, hogy téves. És miközben a tömeg, tévesen, meg fogja tapsolni a bűn minden formáját, egy szemernyi elégedettség sem lesz azok lelkében, akik elárulnak Engem. Azokat, akik nem térnek el egyetlenegy Igazságtól sem, amely Tőlem származik, le fogják ördögözni. De ha elegendő időt töltenek Társaságomban, nem sokat fognak törődni vele, mert Én egy bensőséges békét fogok beléjük csepegtetni, amit nem lehet megrendíteni.

Megígérem mindnyájatoknak, beleértve azokat is, akik gyengék, és azokat, akik megadták magukat a hazugságoknak, melyeket a Sátán ültetett beléjük, hogy Én soha nem fogok lemondani rólatok. Vonzani foglak benneteket; eltöltelek Szeretetemmel mindannyiszor, amikor megengeditek Nekem, hogy Magamhoz vonzalak titeket. Szeretetem soha nem hervad el, soha nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. De tudatában kell lennetek annak, hogy a lelketek a fődíj és a gonosz soha nem fog engedni azon törekvéséből, hogy megszerezzen magának benneteket.

Szeretetem annyira erőteljes, hogy még akkor is gondoskodni fogok arról, hogy tudatában legyetek hibáitoknak lelkiismeretetekben, amikor elárultok Engem. Ezért van az, hogy az elveszettségnek egyfajta érzését érzitek, amikor az igazságosság nevében olyasmit követtetek el, amelyről tudjátok a szívetekben, hogy rossz dolog – semmi mást nem fogtok érezni, csak szomorúságot. Ebben az esetben ezzel az Imával kell hívnotok Engem, Jézusotokat, hogy segítsek nektek a tehetetlenség órájában.

A Keresztes Imahadjárat 152. Imája: Segíts nekem tehetetlenségem órájában

Drága Jézus, segíts nekem tehetetlenségem órájában.

Szabadíts meg a bűntől, és nyisd meg szememet, szívemet és a lelkemet az ördög megtévesztésére, és gonosz útjaira.

Tölts el engem Szereteteddel, amikor gyűlöletet érzek a szívemben.

Tölts el engem Békéddel, amikor bánatot érzek.

Tölts el engem a Te Erőddel, amikor gyenge vagyok.

Szabadíts ki engem börtönömből, amelyben vagyok, hogy szabad lehessek, és tarts biztonságban engem Szentséges Karjaidban. Ámen.

Szeretetem örök. Lelketek örök. Királyságom örök, és a gonosz Királysága is örök.

Amikor szörnyen vétkeztetek, minden másodpercben harcolnotok kell azért, hogy eltávolítsátok magatokat a veszélytől, és törekednetek kell arra, hogy mindenkor hűségesek maradjatok Hozzám. A legegyszerűbb módja annak, hogy ezt megtegyétek: szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ami eltávolít benneteket az egymás iránti szeretettől, az nem Tőlem való.

Jézusotok