Szeretett papjaim és felszentelt szolgáim, ne féljetek Szavamtól

2012.11.23 21:45

Drága szeretett leányom, ahogyan növekszik az ellenállás ezekkel az üzenetekkel szemben, úgy erősödik most az üldöztetés prófétáim és látnokaim ellen.

Különösen azoknak mondom közületek, akik az Én szeretett papjaim és felszentelt szolgáim vagytok: ne féljetek Szavamtól. A félelem és a bizonytalanság, melyet megtapasztaltok, nem Tőlem származik. Ha pedig nem Tőlem származik, akkor meg kell kérdeznetek magatoktól, hogy kitől származhat?

Szent Szavamnak mindig ellenállnak.

Az Én időmben a Földön az akkori papok és farizeusok mindent megtettek, amit csak tudtak, hogy vitatkozzanak Velem. Minden alkalommal megpróbáltak lebuktatni Engem, a feltett kérdéseiknek az volt a célja, hogy ellentmondásba keverjenek, de ez nem sikerült nekik.

Csendben maradtam, amikor megpróbáltak rávenni Engem, hogy válaszoljak azokra a kérdésekre, amelyekre – mint tudták – nem voltam hajlandó válaszolni.

Mert mint látjátok, bár ők gyakorolták a vallásukat, számos bonyolult szertartásokat tartottak, drága ruhában ékeskedtek, egy dologban azonban hiányosságuk volt: egy csepp alázattal sem rendelkeztek, mivel tévesen azt gondolták, hogy szent szolgai szerepük miatt felebarátjaik fölött állnak.

Ők úgy beszéltek, prédikáltak és úgy mutogatták magukat a nyilvános helyeken, mint Atyám Szent Igéjének prófétái. Mégsem értették meg igazán az Atyám által tett ígéretet, még azokat a tanításokat sem, melyeket Ő prófétái által adott nekik. Nem tudták elfogadni, hogy a megígért Messiás eljövetelének időpontjára az ő idejükben került sor.

Azt hitték, hogy erre az eseményre a jövőben fog sor kerülni.

Zavarba estek válaszaimtól, tanításaimtól és attól az egyszerű életviteltől, ahogyan éltem. Mégis vonzódtak Hozzám, újra és újra visszatértek Hozzám, hogy kihívjanak Engem. Aztán fenyegetve érezték magukat a lelki dolgokról való ismereteim miatt; ez tény, melyet nem tudtak letagadni.

Kínoztak Engem. Kérdéseikre Atyám Szent Akaratának megfelelően válaszoltam. Aztán, amikor dühös állapotukban ujjukkal mutogattak Rám, csendben maradtam.

Mert mindannak ellenére, hogy hirdették ismeretüket Isten Igéjéről, a csaló által elhelyezett csapdába estek. Azt hitték, hogy tudásuk fölülmúlta az Enyémet.

Az egyház többszintű hierarchiája, melyet létrehoztak, a királyi monarchiához hasonlított. A király, akit tiszteltek, nem Isten volt, hanem a saját királyuk, akit önmaguk neveztek ki. A felsőbb réteg, amely törzseiket vezette, alig kommunikált az alázatos szolgákkal. Mivel a szegény alázatos emberre nekik kevés idejük maradt.

Mennyire megbántották Atyámat. Mennyire kínoztak Engem. Sokak vére szárad kezükön, mégis sikerült nekik a nyilvánosság szemében tisztának mutatniuk magukat.

Műveltségük elhitette velük, hogy egyedül csak ők értelmezhetik helyesen a Szentírást. Szavamat eretnekségként kezelték.

Ugyanez igaz ma is. Oly kevés felszentelt szolgám van felkészülve Második Eljövetelemre. Képesítésük, mint Egyházam lelkipásztorai, olyan megosztottságot hozhat létre, melyet én nem engedélyeztem.

Ők, akik teológiát tanult emberek, sok éves képzéssel nem értik meg Tanításaimat, a próféciákat, vagy azt a módot, ahogyan Én beszélek.

Azoknak mondom közületek, akik megkérdőjelezitek Szavamat vagy megpróbáltok különbséget tenni úgy, hogy összehasonlítjátok a Szentírással kapcsolatos saját hibás tudásotok szerint: most abba kell hagynotok.

Nem tanultatok semmit? Nem fogadjátok el, hogy az idő közel van, és hogy Én vagyok az, aki felkészítelek benneteket?

Szent Küldetésemnek, hogy az felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre, sok ellensége van.

A támadások gonoszak. Minden fordulat, minden kanyar és minden lépés, amit ezeken az üzeneteken keresztül teszek, akadályokkal szembesül.

Ha nem fogadjátok el azon Ígéretemet, hogy újra visszajövök, akkor tegyétek fel magatoknak a kérdést: Mi az én szerepem Isten Nevében? Egyszerűen a Szentségek kiszolgáltatása lenne? Nem, nemcsak ez az a szerep, amire elhívattatok.

Ha olyan módon támadjátok meg Üzeneteimet, ahogyan azt most teszitek, akkor a szomorúságtól és a csalódottságtól sírásra fakasztotok Engem.

Hát nem figyelmeztettelek benneteket, hogy legyetek éberek, mert ti nem tudjátok sem a napot, sem az órát, amikor visszajövök? Eljött az idő számotokra, hogy felébredjen lelketek, olvassátok az Igéket, melyeket Atyám Könyve tartalmaz, és aztán imádkozzatok, hogy a megkülönböztetés ajándékával áldjalak meg benneteket.

Azoknak közületek, akik azért utasítanak vissza Engem, mert óvatosak és aggódnak, hogy nem Én vagyok az, aki beszél, megbocsátok. Én megértem, hogy mennyire nehéz is ez, de idővel érezni fogjátok, hogy Szeretetem beborít benneteket.

Azoknak mondom, akik nem hajlandók meghallgatni Engem: ti a büszkeség bűnével vétkeztek.

Azoknak közületek, akik nyilvánosan elítélik Szavamat, szétszedik azt és azt állítják, hogy Üzeneteim a gonosztól jönnek, azt mondom: akkor ti elvesztek Számomra. Oly messzi távolban vagytok arrogáns hitetek ellenére is, hogy azt hiszitek, a lelki dolgokról való tudásotok - melyet könyvekből szereztetek - méltóbbakká tesz benneteket, hogy az Én Nevembe beszéljetek, ezért tudnotok kell a következőket:

Hozzatok Nekem tiszta szívű, egyszerű lelkeket, akik a miatt szeretnek Engem, aki valóban vagyok, és ők csatlakozni fognak Hozzám a Paradicsomban.

Hozzatok Nekem olyan lelkeket, akik tele vannak büszkeséggel, és akik torkaszakadtából kiáltják Isten Igéjét, és Én félredobom őket.

Bízzatok Bennem alázatos szívvel, és Én Kegyelmeimet árasztom ki rátok.

Feltétel nélkül szeressetek Engem, és felismeritek majd a Hangomat ebben az időben. Ti szerencsés lelkek vagytok. Mégis ezek a lelkek azok, akik eltávolodtak Tőlem, de akikre a legjobban vágyakozom és áhítozom.

Ó, gyertek Hozzám, felszentelt szolgáim. Én az Igazságot adom nektek, mert meg akarom újítani Irántam való hűségeteket. A tanításaimmal szembeni engedetlenség és gyengeségeitek beismerésének mulasztása éket vert közénk.

Azokhoz a felszentelt szolgákhoz szólok, akik súlyos testi bűnöket követtek el: nektek Hozzám kell jönnötök, hogy tartást adhassak nektek. Ismerjétek be bűneiteket, és Én megújítom lelketeket, hogy így alkalmasak legyetek segíteni mások lelkének megmentésében még mielőtt újra eljönnék.

Nektek hallanotok kell. Ha kétségetek van, elfogadom azt. Ha ti azonban prófétáimnak próbáltok ártani, szenvedni fogtok. Sokkal jobb számotokra, ha csendben maradtok. Hajlandóak kell, hogy legyetek a hallásra, és meg kell alázkodnotok Szememben. Csak akkor lesztek alkalmasak arra, hogy képviseljétek Testemet a Földön.

Jézusotok