Szűz Mária: Az elkövetkezendő idő minden Keresztény számára kihívás lesz

2013.01.04 12:30

Drága gyermekeim, imádkoznotok kell, hogy a keresztény Egyházak felébredjenek ezen Üzenetek Igazságára. Az ő nagy számuk erejének köszönhetően lesz továbbra is fenntartva Fiam Tanítása

Ő, az Én drága Fiam, minden Követője hűségére vágyik. Nektek imádkoznotok kell azért, hogy azok, akik az Ő Egyházában naponként felelnek Szent Szavának hirdetéséért, mindig hűségesek maradjanak Hozzá.

Arra kell buzdítanom benneteket, hogy ne hallgassatok semmiféle olyan új tanokra, amelyeket Fiam, Jézus Krisztus Nevében mutatnak majd be, de nem az Ő Szentséges Nevét képviselik.

Az elkövetkezendő idő minden Keresztény számára kihívás lesz. Komoly kitartásra lesz szükségetek, ha hűségesek akartok maradni Istenhez.

Amikor más Keresztények kihívnak, megfenyegetnek és üldöznek majd benneteket, hogy új törvényeket fogadjatok el, amelyekről tudni fogjátok a szívetekben, hogy nem Istentől valók, akkor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját kell imádkoznotok, hogy hűségesek maradhassatok Hitetekhez.

A Keresztes Imahadjárat 91. Imája: Engedd, hogy hűséges maradjak hitemhez

Ó, Üdvösség Áldott Anyja, védj meg engem a szükség órájában, amikor a gonosszal szembesülök.
Segíts nekem, hogy félelem nélkül a lelkemben, erővel és bátorsággal megvédjem Isten Szavát.
Imádkozz értem, hogy hűséges maradjak Krisztus Tanításához, és hogy teljesen átadhassam Neki félelmeimet, gondjaimat és szomorúságomat.
Segíts nekem, hogy félelmet nem ismerve haladhassak előre ezen a magányos úton Isten Szent Szavának Igazságát hirdetvén, még akkor is, amikor Isten ellensége szinte lehetetlenné teszi számomra ezt a feladatot.
Ó, Áldott Anya, kérlek, add, hogy az üldöztetés során, közbenjárásod által, minden keresztény hite mindenkor erős maradjon. Ámen.

Gyermekek, emlékeznetek kell arra, hogy amikor a hiteteket folyamatosan kihívják, sértegetik és kigúnyolják, Fiam is együtt szenved veletek. Ez a szenvedés és üldöztetés épp olyan, mint amilyen az Ő kegyetlen megpróbáltatása alatt volt, melynek során azért vádolták eretnekséggel, mert Ő egyszerűen csak az Igazságot mondta.

A kimondott Igazság vitát, haragot és néha erőszakot von maga után. Tudnotok kell, hogy Fiam megadja majd nektek azt az erőt, amelyre szükségetek lesz, hogy kibírjátok a nagy nehézségek ezen idejét.

Hallgassatok, gyermekek, a hívásomra. Én közben fogok járni értetek, hogy erősek maradjatok, és Fiam különleges kegyelmekkel áraszt el majd benneteket, hogy képessé tegyen titeket az ellenállásra a megfélemlítéssel szemben, hogy ne fogadjátok el azokat az istenkáromló törvényeket, amelyek nagy szakadást fognak okozni a Keresztény Egyházakban, különösen a Katolikus Egyházban.

Szeretlek benneteket és az Igazság útján való utazásotok minden szakaszában felajánlom imáimat értetek.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Elérhetőség