Szűz Mária: Térjetek meg és kérjétek Fiamat, hogy vezessen benneteket Nagy Irgalmassága felé

2012.11.02 14:00

Gyermekem, az a sötétség, mely a világra ereszkedik, számos módon lesz látható.

A bevezetett törvények, melyek megosztják családjaitokat, a gonosz befolyásáról tanúskodnak, melyet kormányotokra gyakorol.

Azok a törvények, melyeket az abortusz jóváhagyására vezetnek be, kettészakítja Atyám Szívét. Senkinek sincs joga beavatkozni Isten teremtésébe, mégis az emberiség nap mint nap ezt teszi, minden szégyen és bűntudat nélkül.

Gyermekem, nektek kitartóan kell imádkoznotok az emberiség megmentéséért, mert az nagyon hamar két részre fog oszlani: azokra, akik hűségesek Isten iránt, és azokra, akik elutasítják Őt. Testvér a testvértől lesz elválasztva, a szomszédok megoszlanak, és a családok két részre szakadnak. Ez az idő meg volt jövendölve.

Annak biztosítására, hogy Isten annyi lelket menthessen meg, amennyi csak lehetséges, sok lehetőséget fog adni nekik, hogy visszatérjenek Hozzá.

Imádkozzatok most családotokért, barátaitokért, szomszédjaitokért, mielőtt még a végső szakadás kialakulna. Ezután, Fiam Második Eljövetelének napja már közel lesz.

Ti, gyermekeim, annyira össze vagytok zavarodva. Ezt az összezavarodottságot és az ürességet az Istenbe vetett hit hiánya okozza. Egyetlen lélek sem képes fennmaradni anélkül, hogy Isten Szeretete ne lenne a szívében.

Ők olyanok, mint az üres hajók, melyek a tengeren sodródnak, anélkül, hogy fogalmuk lenne a végső rendeltetési helyükről. Céltalanul sodródnak a széles ürességben, ahol semmi sem elégíti ki őket, ahol semmi sem tud igaz békét hozni nekik a világban.

Térjetek meg, és kérjétek Fiamat, hogy vezessen benneteket Nagy Irgalmassága felé, és Ő elhozza majd nektek a békét, amelyre törekedtek. Minden, amit tennetek kell, hogy kérjetek.

Kérjetek Engem, szeretett Édesanyátokat, hogy Fiamhoz vigyelek benneteket. Én vezetni és védelmezni foglak titeket, utatok minden lépésénél.

Szeretett Édesanyátok,
A Béke Királynője,
Az Üdvösség Anyja

Elérhetőség