Téged sok helyen gyűlölni fognak, máshol pedig félni fognak tőled

2011.11.07 20:50

Drága szeretett leányom, meg kell hallgatnod, amit mondok. Miközben próféciáim kezdenek kibontakozni és Szent Szavamat kezdik már elfogadni és meghallgatni, neked óvatosnak kell lenned. Téged, leányom, sok helyen gyűlölni fognak, máshol pedig félni fognak tőled.

Próféciáim, melyeket kapsz majd, biztosítani fogják, hogy többé ne legyen kétség gyermekeim elméjében, mert akkor megértik végre az örök megváltás ígéretét.

Leányom, te elszigeteltnek, elutasítottnak és félelemkeltőnek fogod magad érezni, és nagyon fogsz szenvedni az Én nevemben.

A te áldozatod nélkül nem tudnám beteljesíteni az emberiség megmentésére tett ígéretemet úgy, hogy minden lélek lehetőséget kapjon arra, hogy az őt megillető örökségét élvezhesse.

Felhívom felszentelt szolgáimat, hogy védjenek meg téged leányom, mert ez lesz az ő szent feladatuk. Idővel meg fogják érteni, hogy mi a szerepük. Közben felszólítom minden drága követőmet is, imádkozzanak érted, hogy védve lehess a gonosz erőivel szemben, melyet a sátán vezet, és aki a saját nyereségére el akarja pusztítani a világot.

Légy erős. Imádkozz a védelemért és hagyatkozz minden időben Szent Édesanyám segítségére.

Jézusod

 

Az emberiség Megmentője és Megváltója