Ti csakis az Igazságot támogathatjátok, mert Én Vagyok az Igazság. Megtagadván az Igazságot, Engem tagadtok meg.

2014.06.30 23:50

Drága szeretett leányom, nektek, kedves követőim, tudnotok kell, hogy a Pokol kapui sohasem győzedelmeskedhetnek Egyházammal szemben, bár földi Egyházam nagy részét össze fogják zúzni, amint az meg volt jövendölve. De az Igazság sohasem halhat meg. Az Én Igém nem hal meg soha, Tanításaimat sem fogják azok elfelejteni, akik valódi egységben vannak Velem.

Csak azok mondhatják, hogy Egyházam részei, akik hűek maradnak Igémhez. Azok, akik a Szent Evangéliumok bármiféle hamisítását vagy Tanításaim átdolgozását megtapsolják, nem lesznek képesek többé azt állítani, hogy Engem szolgálnak. Amennyiben szent szolgáim más tant mernek hirdetni, mint amelyet az Én Időm (Második Eljövetelem) előtt Apostolaim és Prófétáim adtak az embernek, akkor azonnal ki lesznek zárva.

Figyelmeztetem mindazokat, akik bármit is megölelnek, amit szentnek tekintenek – de amit az emberi kéz alkotott és teremtett – és akik ezt úgy fogadják el, mintha az Enyém lenne, hogy ki foglak dobni benneteket, mert többé már nem nevezhetitek szolgáimnak magatokat. És ha a lelkeket megtévesztésbe vezetitek, akkor a büntetésetek még a ti időtökben fog elkezdődni és még hosszú távon folytatódni fog miután eltávoztatok ebből az életből.

Haragom ismeretlen számotokra, mert még nem tapasztaltátok meg. De tudnotok kell a következőt: Ti, akik el fogtok árulni Engem, már tudjátok, hogy kik vagytok, mert a hitetek már meggyengült. Sokan közületek már elestek és a gyengeségetek a bukásotok lesz. Ti el fogtok Engem árulni, meg fogtok tagadni és ellenségeimet fogjátok megölelni, mert annyira belegabalyodtok az új vallásba – ami a szekuláris humanizmus, mely báránybőrben bújt farkasként jön majd, hogy felfaljon benneteket – hogy Én el leszek felejtve. Becsvágyatok és azon óhajotok, hogy ellenségeim kedvében járjatok, – akik Egyházam ranglétrájának legmagasabb fokára fognak emelkedni – meg fog vakítani benneteket az Igazságra. Ez lesz pusztulásotok oka és azoknak is, akiket súlyos hibába fogtok rángatni.

Amikor Egyházam fejre állítja Tanításaimat, belülről kifelé és visszafele fordítja, akkor tudni fogjátok, hogy elérkezett az idő az antikrisztus számára, hogy a középpontba álljon. Azok, akik a fenevadat imádják, a halálos ítéletüket fogják aláírni és szabad akaratukat, mely Isten Szent Ajándéka, át fogják adni ellenségeimnek. Amint erre az új tanra esküt tesztek, Keresztrefeszítésemért lesztek vétkesek és súlyos büntetésben lesz részetek.

Miért – kérdezhetitek – kellene megbüntetni benneteket a magasabb rangúak engedetlenségéért? A válasz egyszerű: Amikor felesküdtök arra, hogy Engem szolgáljatok, akkor abba egyeztek bele, hogy az Igazságot támogatjátok. Ha megszegitek az esküt, mert a jövőbeli ellenségeimnek engedelmeskedtek, akkor nem Én, Jézus Krisztus leszek az, akit szolgálni fogtok.

Ti csakis az Igazságot támogathatjátok, mert Én Vagyok az Igazság. Megtagadván az Igazságot, Engem tagadtok meg. Ha mint Isten szolgái megtagadtok Engem, nem lesztek többé alkalmasak arra, hogy Isten gyermekeit az Örök Üdvösségük elérésére oktassátok.

Jézusotok