Ti oly könnyen felfaljátok azokat a hamis szavakat, melyeket a hazugok tárnak elétek

2013.01.18 20:15

Drága szeretett leányom, milyen könnyű elnyomni a Hangomat a hamis próféták rikoltása által, akik beszivárogtak a világba ebben az időben.

Mennyire ostobák azok közületek, beleértve hűséges követőimet is, akik annyira éhesek vagytok Szeretetemre, hogy oly könnyen felfaljátok azokat a hamis szavakat, melyeket a hazugok tárnak elétek.

Nem tudjátok, hogy Én csak néhány lelken keresztül közvetítem Szavamat? Hát nem megmondtam nektek, hogy a most nektek adott Szavaim utolsók a maguk nemében? Akkor miért kutatjátok mohón az újonnan bejelentett próféták szavait, akik azt állítják, hogy az Én nevemben beszélnek? Az ő vágyuk a dicsőség keresése, és, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek. Ők nem tesznek más, mint tartalmatlan szavak áradatával etetik nyájamat. Ellenben sokan azok közül a szegény lelkek közül nem gondolnak rosszat, mivel sokakat az Irántam lévő odaadásuk vezet Hozzám, annak érdekében, hogy Isten Szeretetét közvetítsék. Mégsem Én vagyok az, aki őket arra utasítja, hogy így cselekedjenek, mivel Szent Szavamat nem nyilatkozom ki nekik, de Szent Tervem részleteit sem. Mások, sajnos, a gonosz lélek befolyása alatt állnak, aki elvonja őket Szent Szavamtól.

Miközben oly sok hang - a hamis próféták szájából - irányítja sokak figyelmét, az Én Igaz Hangom félre van dobva. Azoknak mondom közületek, akik meglelik Hangomat, és akik tanúi a sok önjelölt próféta szavainak: nektek most meg kell hallgatnotok Engem.

Vannak választott lelkek, akiken keresztül évtizedek óta kommunikáltam. Még most is kommunikálok velük. E Küldetés kezdete óta egyetlen más léleknek sem adtam engedélyt arra, hogy nyilvánosan hirdesse Szavamat ebben az időben, kivéve azokat a szeretett, választott lelkeket, akik már évek óta Nekem dolgoztak.

Mennyire emeljem fel még a Hangomat, hogy meg tudjatok hallani Engem? Mi az, amit kerestek? Az Igazság lenne? A szenzáció lenne? A költészet lenne – ami arra emlékeztetne benneteket, hogy hogyan kellene Szavamnak a papíron megjelennie? Akkor miért utasítotok el Engem ezeken az Üzeneteken keresztül mindazon próféták miatt, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben beszélnek?

Ó mennyire meg vagytok tévesztve! Mennyire elvontak benneteket Szerető Karjaimtól! Mennyire elcsábítanak benneteket, hogy azokat az „édes” hangokat hallgassátok, amelyek nem hasonlítanak az Én Igaz Hangomhoz.

Eljön majd az idő, amikor szégyellni fogjátok kegyetlenségeteket, Szent Szavam keserű elutasítását, azon makacs visszautasításotokat - mely a büszkeség bűnéből születik –, hogy megöleljétek Szentséges Szavamat ebben az időben. Mert eljött az ideje annak, hogy az Igazság kinyilatkoztassék az emberiségnek, pontosan a lelketek érdekében, minden férfi, nő és gyermek lelkének érdekében.

Megígértem a világnak, hogy az Igazság kinyilatkoztatásra kerülhet számára ez alatt az idő alatt, mégis közületek olyan sokan vakok és süketek Isten Szavára. Azt kérem, hogy fontoljátok meg Irgalmasságom, Szavam és Ígéretem keresését. Aztán kérnetek kell Engem, hogy vezesselek benneteket, és hogy tiszta elmét adjak nektek, hogy láthassatok, hallhassatok Engem, hogy bízzatok Bennem és végül, óhajom szerint teljesen átadjátok magatokat Nekem, hogy megmentsem a lelketeket. Nem szabad az időt töprengéssel elpazarolnotok, vagy engednetek azt, hogy félre legyetek vezetve, mert szükségem van rátok.

Jézusotok