Üdvösség Anyja: A Katolikus Egyház papjainak: Arra buzdítalak benneteket, hogy hordjátok magatoknál Legszentebb Rózsafüzéremet

2013.10.14 15:30

Drága gyermekem, egy pillanatra se hidd, hogy közületek bárki is elég erős ahhoz, hogy egymaga ellenálljon azon kísértéseknek, amelyekkel szembesülni fogtok, hogy hátat fordítsatok az Igazságnak – Isten Igaz Szavának. Rendszeres imádság nélkül azt fogjátok tapasztalni, hogy nem lesztek képesek kiállni, és az Igazságot nyilatkozni, amikor hazugságokat mutatnak be nektek.

Valamennyien imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat imáit, mivel a sötétség már elkezdett leereszkedni Fiam Földi Egyházára, és nektek erre minden pillanatban készen kell állnotok.

A Katolikus Egyház papjainak: Arra buzdítalak benneteket, hogy hordjátok mindig magatoknál Legszentebb Rózsafüzéremet és egy Benedek Keresztet. Imádkoznotok kell minden egyes nap a Szent Rózsafüzéremet, és egyben figyelnetek kell, hogy lássátok, kik azok a magas rangúak Egyházamban, akik a nyilvánosság előtt imádkozzák Szent Rózsafüzéremet. Amikor tisztelnek Engem, minden jelenlevőnek imádkoznia kell Előttem Szent Rózsafüzéremet. Ha azok, akik azt mondják, hogy a hívőket arra vezetik, hogy keressék a segítségemet Isten Trónja előtt, de nem tudják imádkozni Rózsafüzéremet, akkor nekik szükségük van imáitokra. A Rózsafüzér imádkozása nélkül értelmetlen Elém járulnotok, hogy keressétek segítségemet, hiszen ez hasonló lenne ahhoz a katonához, aki fegyver nélkül menne a csatába.

Rózsafüzérem a legerősebb imádság, és ha azt naponta imádkozzák, el fogja pusztítani a gonosz hatalmát. Azok, akiknek a lelke a Sátán miatt megsötétedett, fájdalmasnak fogják találni, hogy imádkozzák ezt az imát. Cselekedeteik révén tudni fogjátok, hogy kicsodák ők, és nektek kérnetek kell Istent, hogy Fiam, Jézus Krisztus Irgalma által segítse őket az Isten Fénye felé vonzani.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja