Üdvösség Anyja: A Nagyfigyelmeztetés után nagyobb lesz a vágy Isten dicsőítésére

2014.03.09 17:25

Gyermekeim, ti mindig a védelmem alatt fogtok állni, amikor ezen a Küldetésen keresztül hívtok Engem, az Üdvösség Anyját. Én Isten szolgája vagyok és az a szerepem, hogy szolgáljam Fiamat, Jézus Krisztust, és segítsek neki a lelkek felkutatásában, mely az egész Földre kiterjed. Ő nem zár ki egy nemzetet sem. Fiam azon Tervei, hogy felkészítse a világot, magukba foglalnak minden emberi fajt, nemzetet, hitfelekezetet, és minden férfi, nő és gyermek tudni fogja, hogy Ő azért jön, hogy segítsen nekik. Ő ezt azon mély Szeretet által teszi, melyet Isten a Szívében tartogat gyermekei iránt.

Sok ember, azok, akik egy vallást sem gyakorolnak, képtelenek lesznek figyelmen kívül hagyni Fiamnak, Jézus Krisztusnak a világba történő Beavatkozását. Ők meg fognak hatódni és először képtelenek lesznek megérteni azt a rendkívüli lelki élményt, melyet szívük és lelkük minden rostjával meg fognak tapasztalni. Mekkora öröm lesz a Nagyfigyelmeztetés sok ember számára, mivel Fiam Létezésének bizonyítékát hozza magával. Ezen Ajándék által sokan olyan békével fognak eltelni, mint soha azelőtt, valamint azzal a nagy vággyal, hogy legyenek Jézus társaságában.

Bár Fiam Létezését illetően minden kétség el fog szállni azok elméjéből, akik vakok Isten Szavának az Igazságára, mégis sokaknak lesz szüksége lelki vezetésre, mihelyt a Nagyfigyelmeztetés Igazsága valósággá válik. A Nagyfigyelmeztetés után nagyobb lesz a vágy Isten dicsőítésére. Ez a nagy megpróbáltatások ideje lesz, mivel Isten ellenségei mindent meg fognak tenni, ami csak lehetséges, hogy meggyőzzék a világot arról, hogy a Nagyfigyelmeztetés – a Lelkiismeret megvilágítása – nem történt meg.

Amikor Isten megalázza magát, hogy hívja gyermekeit, és amikor könyörög nekik, hogy hallgassanak Rá, akkor ez nem más, mint az Ő Nagylelkűségének egyik legnagyobb Cselekedete. Gyermekek, fogadjátok jó szívvel a Nagyfigyelmeztetést, mert sokak számára ez lesz az a mentőkötél, amire szükségük van, hogy egy vég nélküli életet éljenek a világban. Soha ne utasítsátok el a nagy tetteket vagy mennyei csodákat, mert azok mindenki javát szolgálják, hogy így a nagytöbbség, és nem csak néhányan, elnyerhesse az üdvösséget.

Adjatok mindig hálát Fiam Nagy Irgalmasságáért. Hallottátok már, hogy Ő milyen Nagylelkű; és hamarosan tanúi lesztek Mérhetetlen Irgalmának, amellyel átöleli majd az egész világot.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja