Üdvösség Anyja: Sokan azt fogják hinni, hogy az antikrisztus egy nagyon szent ember

2014.02.07 15:50

Gyermekem, ha Fiam, Jézus Krisztus a Földön járna, ebben az időben Őt újból meggyilkolnák. Egyetlen hivatalos személy sem ismerné el Őt Egyházában. Nevetség tárgyává tennék, aztán félnének Tőle, és annyira megvetnék, hogy – éppen úgy, mint annakidején – Keresztre feszítenék.

Ez alkalommal Fiam kizárólag Lélekben fog eljönni, és Atyám Parancsára nem fog emberként, testi formában megjelenni a Földön. Arra sürgetlek benneteket, hogy ezt az Üzenetet tegyétek világossá mindenki számára, mert sokan fognak jönni az Ő Nevében, de egy közülük prominens személlyé fog emelkedik, és azt fogja mondani, hogy ő az Én Fiam, azonban ez egy hazugság lesz.

Az antikrisztus fel fog emelkedni, és olyan erőteljessé fog válni, hogy az arcképét mindenütt látni lehet majd. Szobrokat fognak emelni az ő képmására és az arcképe folyamatosan meg fog jelenni világszerte a televízió képernyőjén. A legnagyobb hatalommal rendelkező politikai vezetők meg fogják őt tapsolni, de mindez nem fog megtörténni addig, amíg őt nyilvánosan nem üdvözlik, és a hamis próféta jóvá nem hagyja, hogy az emberiségre tett befolyását valóban gyakorolni tudja.

Ha most Fiam újból ismertté tenné Magát testben, és figyelmet parancsolna, elpusztítanák. Azonban az antikrisztust üdvözölni fogják a világban, és össze fogják téveszteni Jézus Krisztussal.

A Biblia minden szavát, mely Fiam Második Eljövetelére vonatkozik, meg fogják változtatni, és el fogják ferdíteni, csakhogy meggyőzzék a világot, hogy az most szemtanúja a visszatérő Jézus Krisztusnak. Fiam ellenségeit, akik mindenhol elvegyülnek az Ő ártatlan szolgáival Fiam Egyházában, súlyos megtévesztésbe fogják vezetni. Vezetőik át fogják ölelni az antikrisztust, és arra fogják ösztönözni a lelkeket, hogy bálványozzák őt. Befolyása sokakat meg fog rémíteni, akik továbbra is hűségesek maradnak Istenhez, és éppen ezért fontos, hogy védjétek a lelketeket az ő hipnotikus vonzerejével szemben.

Az Üdvösség Érme, ha azt magatokon hordjátok, védelemben fog részesíteni benneteket – a többi megígért Kegyelmekkel együtt -, az antikrisztus erejével szemben. Félreértés ne essék, az antikrisztus sokakat le fog nyűgözni, és úgy fogják őt tekinteni, mint minden idők legerősebb, legnépszerűbb, legkarizmatikusabb és legbefolyásosabb vezetőjét. Sokan azt fogják hinni, hogy az antikrisztus egy nagyon szent ember, és a Fiam Egyházával való összeköttetései által, emberek milliói lesznek hívei annak, amit ők Igazságnak fognak hinni. Ez a látszólagos szentség, örömkönnyeket fog csalni mindazok szemébe, akiknek eddigi életük során nem volt bizalmuk, és nem is hittek Istenben. Ők ezt az embert dicsérettel fogják elhalmozni, és lelkük megmentését az ő érdemének fogják tulajdonítani.

Mindenekelőtt az antikrisztust egy nagy vezérnek fogják tekinteni, aki egy megnyerő, elbűvölő és szeretetreméltó vonzóerővel rendelkezik. Aztán idővel elkezdi bemutatni gyógyító erejét, és sok ember fog jelentkezni, akik tanúsítani fogják, hogy általa gyógyultak meg. S aztán sokan azt is fogják állítani, hogy csodáknak voltak a szemtanúi az ő jelenlétében. Aztán egy sor hamis jelenés fog mindenhol nyilvánosságra kerülni, melynek során egy kép lesz látható a Szentlélek jeléről. A média egy istenhez hasonlatos képet fog alkotni róla és csak nagyon kevesen mernek majd nyilvánosan szemrehányást tenni neki. Mivel ő sok nyelv ismeretével rendelkezik, ezért nagyon rövid időn belül milliókat fog elbolondítani. Aztán elkezdődnek a pletykák, hogy Jézus Krisztus eljött egy második alkalommal is. Ezeket a kósza híreket azok fogják táplálni, hazugságokat terjesztvén, akik fáradhatatlanul az antikrisztusnak dolgoznak, míg végül Fiammal fogják őt összetéveszteni. Mindezek az események most túlzásként hangzanak, de amikor ki fognak bontakozni előtettek, természetes eseménysorozatnak fognak tűnni, amelyek sokakat lelkesíteni fognak.

Aztán, mint minden gonosz hamisság, amit a Sátán – a sátáni rituálékon keresztül – fordítva mutat be a világnak, az antikrisztust látni lehet majd, amint felmegy a Mennybe.

Fiamat, az Ő visszajövetelekor, látni lehet majd, amint a felhőkön leereszkedik, éppen úgy, ahogyan azt megígérte – ami pontosan a Mennybe való felemelkedésének az ellenkezője.

Aztán az antikrisztus és mindazok, akik szolgai módon imádták őt, a tüzes tóba lesznek vetve – és a béke a tietek lesz, drága gyermekeim. Mert mindazok, akik hűségesek maradnak az Igazsághoz, egy szempillantás alatt elragadtatnak az Új Paradicsomba, amikor az Ég és a Föld eggyé válik.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja 

Elérhetőség